Megkezdte fegyverei átadását a francia igazságszolgáltatásnak az ETA

Megkezdte fegyverei átadását a francia igazságszolgáltatásnak a Baszk Haza és Szabadság (ETA) terrorszervezet, amely néhány nap múlva jelenti be a feloszlatását.

A délnyugat-franciaországi Bayonne főügyésze, Samuel Vuelta Simon elmondta, hogy több, fegyvert és lőszert tartalmazó csomagot helyeztek el egy helyen a város nyugati részében. A fegyvereket a rendőrség átvette – tette hozzá a főügyész, megerősítve az El Mundo című spanyol napilapban megjelent értesülést. A csomagokat jelenleg vizsgálják, közölte a főügyész, aki azonnal tájékoztatta a párizsi terrorellenes ügyészséget is.

Egy, a nyomozáshoz közel álló, nevének elhallgatását kérő illetékes szerint a rendőrök a város közepén, a szabadban hagyott négy csomagot szedtek össze, amelyekben “mintegy húsz kézifegyver, több száz 9 milliméteres és 38 speciális lőszer, 20 méter gyújtózsinór és számos elektronikus detonátor” volt.

A rendőrök találtak mintegy 200 hamis rendszámtáblát is, valamit autólopáshoz használt szerszámokat.
A csomagokat röviddel azelőtt helyezték el a főügyésznek névtelen elektronikus levélben közölt helyszínen.
A Baszkföld és Navarra függetlenségéért küzdő ETA várhatóan május 5-én jelenti be a feloszlatását. A szervezet 2011-ben jelentette be, hogy “végleg felhagy a fegyveres tevékenységgel”, miután öt évtized alatt több mint 850 embert ölt meg, százakat sebesített meg Spanyolországban, emberrablásokat, zsarolásokat és szabotázsakciókat követett el. 2007. április 8-án az ETA nyolc titkos fegyverraktár listáját adta át a francia hatóságoknak.

“Az ETA vállalta a béke hívei előtt, hogy nyomozást folytatnak az elmúlt években eltűnt fegyverek után, amelyek 2017. április 8-án nem voltak a birtokában” – közölte a békepártiak egyike, Jean-Noel Etcheverry, ragadványnevén Txetx az AFP francia hírügynökséggel.

“A beszolgáltatási folyamata – amely bizalmas – jelenleg zajlik”- tette hozzá.

A 2017. április 8-i kezdeményezést Párizs üdvözölte, de Spanyolország elégtelennek találta, és arra szólította fel a szervezetet, hogy előfeltételek nélkül oszlassa fel magát.

Április 20-án az ETA első ízben kért bocsánatot az áldozataitól.

Nemzetközi közvetítők bejelentették, hogy május 4-én a francia Baszkföldön, a Bayonne melletti Cambo-les-Bains-ben “nemzetközi értekezletet” tartanak, amely “létfontosságú a baszkföldi békefolyamat szempontjából” és várhatóan egybeesik a feloszlatás bejelentésével.

 


Hasonló cikkek