Megőrizte első helyét a bohócos horror az észak-amerikai mozikban

Megőrizte első helyét az Az: Második fejezet című bohócos horror az észak-amerikai mozikban, a sztriptíztáncosnőkről szóló krimi is meglepően nagy bevétellel nyitott – írta a Variety.com filmes portál.

A Warner Bros. rémísztő bohóctörténetének folytatása második hete uralja a jegyárbevételi toplistát. Ezen a hétvégén – iparági becslések alapján – 40 millió dollárt (11,9 milliárd forint) zsebelhetett be, ezzel a Stephen King-adaptáció észak-amerikai eredménye már 153 millióra rúg.
Az első résszel együtt (Az, 2017) a globális bevétele meghaladta az egymilliárd dollárt.
Várakozáson felül nyitott az STX filmje, a A Wall Street pillangói: 3250 észak-amerikai mozi tűzte műsorára, 33,2 millió dollárért váltottak rá jegyet. A dúsgazdag ügyfeleiket kifosztó sztriptíztáncosnők története egy 2015-ös újságcikk alapján készült, Lorene Scafaria rendezte, a főszereplők Jennifer Lopez és Constance Wu.
A toplista harmadik helyére csúszott vissza a Lionsgate Támadás a Fehér Ház ellen 3. – A védangyal bukása című produkciója a bemutató óta eltelt negyedik hétvégére, amikor 4,4 millió dollárt hozott.
Negyedik lett a Universal Jó srácok című komédiája 4,2 millióval, az ötödik helyet 3,5 millióval a Disney mesefilmje, Az oroszlánkirály szerezte meg.
Mérföldkőhöz érkezett a Sony Volt egyszer egy… Hollywoodja, mivel 329,4 millió dolláros globális jegyárbevételével megelőzte a Becstelen Brigantykat (2009), így Tarantino második legjövedelmezőbb filmje lett. A 2012-es Django elszabadul 425 millióval őrzi első helyét.


Hasonló cikkek