Mégsem jön több orosz vakcina Szlovákiába?

Az orosz Sputnyik V vakcinagyártó még ma hajlandó megszüntetni azt a szerződést, amely biztosítaná a további kétmillió vakcina szállítását Szlovákiába, mindenfajta jogi szankciók nélkül. 

A szlovák kormányfő, Igor Matovič (OĽaNO) elmondása szerint erre azért kerül sor, mert szeretné megnyugtatni a kedélyeket a koalíción belül, illetve megakadályozni, hogy az orosz vakcina miatt szétessen a kormány. A kormányfő ezt a közösségi oldalán jelentette be, és egyúttal felszólította a koalíciós partnereit, foglaljanak állást ez ügyben.

A miniszterelnök azt mondta, szerda este kapta az ajánlatot a szlovák kormány felbomlásának veszélye miatt, ami az orosz vakcina megvásárlása kapcsán következett be. “Teljesen megértem őket, ha a helyükben lennék, nekem is kellemetlen lenne, ha az életmentő gyógyszeremet politikai küzdelmekre használnák fel. Annál is inkább, ha 40 másik ország kéri, hogy minél előbb kapjon belőle.” – mondta Matovič.

Egy ideje feszültség van a koalícióban, amit a Szputynik V vakcina megvásárlása tovább fokozott. Az SaS és a Za ľudí a vakcinavásárlás után a kormány átalakításáról kezdett beszélni. A kormány szerdai ülése után a Sme rodina mozgalom is csatlakozott a kérdés megvitatásához. A koalíciós partnerek abban egyetértenek, hogy nem akarnak előrehozott választást.

V4 Panoráma | Pannon Hírnök

Kövessen minket: Facebook

Forrás: ma7.sk


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek