Mégsem maradnak el az éjféli misék

A Kalocsa-Kecskeméti főegyházmegye területen nem fognak elmaradni az éjféli misék. Délutáni és kora esti időpontban vehetnek részt a hívők a karácsonyi istentiszteleten.

December 21-én várhatóan enyhítést jelenthetnek be, de az egyház már előre felkészült az esetleges korlátozások miatt. Ugyanakkor az óvintézkedések be lesznek tartva, este 8 órára már mindenki haza tud érni, továbbá a nagyobb városokból közvetíteni fogják a miséket.

A papok az áldoztatás megkezdése előtt szigorú kézfertőtlenítést hajtanak végre és a hívek csak kézből áldozhatnak. Minden bejáratnál kézfertőtlenítőt helyeznek el, amit mindenkinek használni kell, valamint a száj és orr eltakarása, távolság betartása kötelező.

Vasárnaponként, illetve karácsony első és második napján tízkor kezdődik érseki szentmise, majd de­cem­ber 24-én este hatkor szintén várható egy istentisztelet, amelyet a főpásztor mutat be a kalocsai főszékesegyházban. További miserendek még kialakulóban vannak, de közvetítés biztosan lesz a főszékesegyházból, így aki nem tud részt venni a szentmisén, otthonról részese lehet és együtt ünnepelheti mindenki a szent ünnepet.

Juhász Márta


Hasonló cikkek