Megsétáltatták a nyílt napon a nagymegyeri kutyamenhely lakóit

Szombaton rendeztek első alkalommal a nyílt napot a nagymegyer-sárkányi Dog Azyl kutyamenhelyen.

Sokan eljöttek, és mindenki hozott ajándékot. Legfőképpen kutyatápokat, de hoztak játékokat és vitaminokat is a menhely lakóinak. A hatvanas években épült régi istállókat használja a Dog Azyl Polgári Társulás évek óta kutyamenhelyként. Pár éve kezdődött a menhely fokozatos felújítása, amely még most is folyamatban van, de a legfontosabb részek, a kutyák ketrecei és kifutói elkészültek.

„2330 négyzetméter kifutó terület, nem egész 1700 négyzetméter belső tér tartozik a menhelyhez, amelyet most olyan szinten sikerült felújítanunk, hogy merem állítani, szlovákiai szinten az első három legjobban kialakított menhelyek közé tartozunk.” – mutatta be a menhelyet Veronika Dosoudilová, a menhely vezetője.

Adományokból és az adók 2 százalékából működik a menhely is. Havonta 2000 euró az állatorvosi ellátás, de van, amikor ennél jóval többet kell költeni, 500–700 euró a havi rezsi. Kutyatápra nincs gondja a menhelynek, évek óta adományként kapják szervezetektől, egyénektől. Évente kb. 200 kutya kerül a menhelyre, ezek több mint 60 százalékának sikerül új otthont találni, akár Németországban is.

Ősszel a megunt szünidei kölyökkutyák, amelyeket a gyerekek a jó bizonyítványért kaptak, vagy annak reményében, hogy a nyári szünet alatt inkább az élő állattal fognak játszani. A tanítás megkezdésével ezek a kölykök feleslegessé válnak, kidobják őket. Most is négy ilyen pár hónapos kölyökkutya van a menhelyen.

Előfordult az is, hogy a kutyatulajdonos behozta a kutyáját, hogy fogadja be a menhely. Ám a törvény egyértelműen kimondja, hogy a kutyáért a gazdája felelős. Mindenkinek igyekeznek segíteni, akár új gazdit is keresni a kutyának, ám az emberek többségének meggyőződése, hogy a menhely kötelessége befogadni minden megunt állatot. „Mi elsősorban a kóbor állatokért vagyunk itt, őket mentjük.” – magyarázta Dosoudilová.

A menhely dolgozói pontosan tudják, kik azok, akik üzletszerűen szaporítják a kutyákat, majd a 4-5 éves kimerült nőstényeket kidobják, mert már semmi hasznot nem termelnek, de tehetetlenek, hiszen nincs törvény, amely tiltaná a természetellenes szaporítást. Ez alkalommal is a csipezés és ivartalanítás fontosságát hangsúlyozták. Gyakran előfordul, hogy csipezett kutyát találnak, de lehetetlen megtalálni a gazdáját, mert a csip száma nincs regisztrálva a központi rendszerben. Ez az állatorvos mulasztása.

A menhelyről kizárólag ivartalanított kutyákat lehet örökbe fogadni, és a kölyköket is meghatározott ideig ivartalanítani kell.

Több mint 40 látogató jött el a nyílt napra, és a többség azzal búcsúzott, hogy, ezentúl gyakrabban jönnek. „Az itt élő kutyáknak mindenük megvan: orvosi ellátás, megfelelő kutyatáp, de hiányzik nekik az ember társasága. Társas lények, boldogok, ha valaki foglalkozik velük, akár csak egy simogatás erejéig.” – zárta Dosoudilová.

Forrás: ujszo.com


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek