Megszépül Csanádalberti temploma

A település kicsi, de nagy becsben tartott templomát 2022 januárjában kezdik el felújítani. A Szeged – Csanádi Egyházmegye nyert rá jelentős támogatást

Bár Csanádalberti lélekszáma nem rúg magasra, közösségük összetartó, és fontos szerepet játszik mindennapjaikban a hit és a vallás. Ezért is fontos, hogy gondozzák az épületet. Eddig is végeztek rajta apróbb javításokat, de most nagyobb lépésekben haladhatnak.

Egy sikeres pályázati lehetőségnek köszönhetően 15 millió forint áll majd a kivitelező rendelkezésére, hogy korszerűsítse és komfortossá tegye a község lelkéül szolgáló szent helyet, a római katolikus templomot.

Kasuba Róbert plébános a radio7.hu-nak azt nyilatkozta, nagyon várták már a felújítást, melynek során alászigetelik az épületet, kicserélik a rossz tetőt, illetve festenek, burkolnak, valamint megújul az oltár körüli rész is.

Arról pontos információink egyelőre nincsenek, hogy mikorra kell elkészüljenek a munkálatokkal. De az biztos, hogy a lakosok szeretnék már felújított állapotában is imákkal és misékkel betölteni a templomot.

Farkas Cs. Tekla


Hasonló cikkek