Megszépült két iskola Marosvásárhelyen és Körtvélyfáján

A felújított Marosvásárhelyi Művészeti Főgimnáziumban és a kibővített Körtvélyfái Általános Iskolában kértek bizalmat a munka folytatásához az újabb mandátumra pályázó önkormányzati vezetők szombaton. 2024. május 11., szombat (MTI) –

Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere az iskolabejáráson elmondta: azért kezdte munkáját az iskolák felújításával, mert a városnak csak akkor lesz jövője, ha a felnövekvő nemzedék nem vágyódik el onnan már diákkorában. Beszámolt arról, hogy amióta átvette a városháza vezetését, 100 millió lejt (7,8 milliárd forint) fordítottak a tanintézmények korszerűsítésére.

 

Diákok ünnepi mûsora a felújított és kibõvített körtvélyfájai iskola átadási ünnepségén 2024. május 11-én (Fotó: MTI/Kiss Gábor)

 

A Művészeti Főgimnázium egyházi tulajdonban lévő épületének 3 millió lej költségvetésű külső-belső felújítását – a fűtésrendszer, a villanyhálózat, a nyílászárók és a bútorzat cseréjét, az udvar rendbetételét – kizárólag városi költségvetésből oldották meg. Soós Zoltán szerint ez Erdély egyik legszínvonalasabb tanintézménye, ahol 200 tanár dolgozik, több mint 900 diák tanul, és kiváló tanulmányi eredményekkel büszkélkedhetnek: innen a végzősök több mint 90 százaléka jutott be felsőoktatási intézményekbe az utóbbi években.

Péter Ferenc Maros megyei tanácselnök szerint az elmúlt négy év megmutatta: ha jó az együttműködés a városi és megyei önkormányzat között, akkor van eredmény. A marosvásárhelyi kulturális intézményeket – a megújult szecessziós Kultúrpalotát, a filharmóniát, múzeumot, bábszínházat, könyvtárat, a Maros művészegyüttest – fenntartó megyei önkormányzat vezetője is fontosnak nevezte a tehetséges fiatalok kibontakozását segítő Művészeti Főgimnázium fejlesztését, amely utánpótlást nevel a kulturális intézményhálózat számára.

 

A felújított és kibõvített körtvélyfájai iskola az átadási ünnepség napján, 2024. május 11-én (Fotó: MTI/Kiss Gábor)

 

Ugyancsak szombaton avatták fel a megyeszékhelytől 20 kilométernyire lévő Körtvélyfáján az uniós forrásokból felújított és egy újabb szinttel bővített helyi általános iskolát.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök Marosvásárhelyen és a körtvélyfái iskolaavatón is arra kérte az embereket, támogassák az összefogás jelöltlistáját, hogy a magyar közösségnek legyen ereje Erdélyben, és legyen hangja Európában. Kiemelte: számára nem kétséges, hogy a Maros megyei Körtvélyfáján – amely Gernyeszeg községhez tartozik – június 9-én újraválasztják a szerinte kiváló munkát végző Kolcsár Gyula polgármestert, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy az önkormányzati voksolással egy időben rendezett EP-választásnak komoly tétje van.

Szerinte jogosan lehet haragudni a brüsszeli vezetésre, de az uniós fejlesztési pénzek nem helyettesíthetők mással, és az Európai Unióra szükség van. “A ház nem hibás, hogy a személyzet rossz döntéseket hoz. A házat nem kell lerombolni: a személyzetet kell lecserélni!” – érvelt az RMDSZ elnöke.

Úgy értékelte: Marosvásárhely lakossága 2020-ban jó döntést hozott, de egy ekkora várost nem lehet úgy irányítani, mint egy motorcsónakot, mozgása inkább egy tengerjáró hajóéhoz hasonlít.

 

Marosvásárhely ad otthont a legnépesebb magyar közösségnek

 

“Soós Zoltán és az RMDSZ önkormányzati csapata ezt az irányváltást megtette, Marosvásárhely jó irányba fordult, a sebességet ezután tudja felvenni. Ahhoz, hogy ne legyen újabb irányváltás, ne visszafelé menjünk az időben, arra van szükség, hogy a sebesség felvételéhez kapjon további támogatást a polgármester, és akkor Marosvásárhely a régió motorja lesz” – hangoztatta az RMDSZ elnöke, hozzátéve, hogy Marosvásárhely sikere az itt élő magyarok, románok, romák közös ügye.

A legnépesebb erdélyi magyar közösségnek otthont adó Marosvásárhely élére húsz év után került ismét magyar polgármester 2020-ban a magyar pártok által támogatott, függetlenként induló Soós Zoltán személyében, aki akkor a szavazatok több mint 50 százalékát szerezte meg.

A legutóbbi romániai népszámláláskor a 116 ezer lakosú Marosvásárhelyen 40 ezren vallották magukat magyarnak. A korábban magyar többségű városban a magyarság az 1990-es etnikai konfliktus által gerjesztett kivándorlási hullám nyomán került kisebbségbe. A 2021-es cenzus adatsora szerint Maros megye 518 ezer lakosa közül 165 ezer (31,8 százalék) magyar.

 

Forrás: MTI/ Baranyi László

Nyitókép: A Marosvásárhelyi Művészeti Főgimnázium homlokzata (Fotó: MTI/ Kiss Gábor)

Kövessen minket a Facebookon is!

 


Vona Ildikó

Híradások, beszámolók művészeti, színházi, zenei eseményekről, valamint interjúk készítése ismert művészekkel.

Hasonló cikkek