Megszűnt Kína árfolyammanipulátor besorolása

Az amerikai kormányzat megszüntette Kína árfolyammanipulátor besorolását – jelentette be helyi idő szerint hétfőn Washingtonban Steven Mnuchin amerikai pénzügyminiszter.

A döntéssel az amerikai kormányzat tavaly nyáron hozott, és az Egyesült Államokban is sok szakértő által ellentmondásosnak ítélt döntését változtatta meg. Az amerikai pénzügyminisztérium ugyanis még augusztusban – amikor a kereskedelmi vita miatt jócskán megromlott az amerikai-kínai viszony – azt jelentette be, hogy Peking manipulálja, azaz érdekeinek megfelelően csökkenti nemzeti valutája értékét. A jüan dollárhoz viszonyított árfolyama tavaly augusztusban a 7 jüanos küszöb alá esett.
Mnuchin pénzügyminiszter hétfőn hangsúlyozta: “Kína végrehajtható kötelezettségvállalást tett arra, hogy tartózkodik a leértékelési versenytől, és elősegíti az átláthatóságot és az elszámoltathatóságot”.

A kormányzat egyébként az Egyesült Államok kereskedelmi partnereinek valutaárfolyam-politikájáról a kongresszusnak megküldött jelentésében már leszögezte, hogy Kína “beleegyezett a valutaárfolyamára és külső egyensúlyára vonatkozó lényeges információk nyilvánosságra hozatalába”.
Elemzők felhívták a figyelmet arra, hogy Kína levételére a árfolyammmanipulátorok feketelistájáról az amerikai kormány gesztusa a kétoldalú kereskedelmi egyezmény első fázisának aláírása előtt. Január 15-én ugyanis a Fehér Házban ünnepélyes ceremónia keretében írják alá e megállapodást.

A Donald Trump amerikai elnök és Liu Ho kínai miniszterelnök-helyettes által aláírandó egyezmény egyik fejezete magában foglal egy valutával foglalkozó részt is, amelyben Kína elkötelezi magát, hogy a jövőben tartózkodik nemzeti valutája versenyszempontok miatti leértékelésétől.
Bár az amerikai kormányzatot tavaly nyáron éles bírálatokkal illették, amikor feketelistára helyezte Pekinget, a hétfői döntés bejelentése után ugyanúgy megfogalmazódtak kritikák. Chuck Schumer, a szenátus demokrata párti frakciójának vezetője például azt nyilatkozta: “Kína, igenis, árfolyammanipulátor, ez tény”.


Hasonló cikkek