Megtartották a Kocsis Zoltánnal tervezett hangversenyt a Miskolci Szimfonikusok

Kocsis Zoltán kétszeres Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, zeneszerző és karmester 2016 tavaszán francia-orosz programot állított össze, ám a tervezett eseményből végül emlékhangverseny lett. Kovács János Kossuth-, Liszt, és Prima Primissima-díjjal kitüntetett karnagy elvállalta annak dirigálását oly módon, hogy a teljes műsort változatlanul hagyta s mindannyian így tisztelgünk Kocsis Zoltán emléke előtt.

Claude Debussy Jeux (Játékok) című tánckölteménye viszonylag ritkán hallható a hangversenytermekben, részint talán technikai nehézségei miatt. A Párizsban tartózkodó Orosz Balett számára, V. Nyizsinszkij koreográfiájához, az 1913-as bemutatóhoz komponálta Debussy a Játékokat. Debussy energiáktól duzzadó zenéje, megőrizve stílusának alapvonásait, érezhető változásokon ment át. Nem ritkán keményebb, disszonánsabb lett a zenekari hangzás, melyet modern hangnemi kombinációk fűszereznek, vélhetően szerepe van ebben Igor Sztravinszkij újításainak, különösen a Tavaszi áldozatnak.  A formálás maximális szabadsága jellemzi a partitúrát.

Szergej Prokofjev korai merész kísérlete a I. zongoraverseny, amelynek zenéje bár még hagyományos értelemben tonális (Desz-Dúr alaphangnem), nyerseségében, szikrázó karaktereiben mégis „kapukat döngető”, ifjonti alkotás. A moszkvai bemutatón maga a szerző játszotta el a virtuóz zongoraszólamot. Miskolcon Oravecz György előadásában hallhattuk a zongoraszólamot. Brilliáns futamok, nagy és biztos technika jellemezte játékát, a közönség pedig annyira ünnepelte, hogy ráadást is kellett játszania: Liszt XIX. Magyar rapszódiáját.

Az Egy faun délutánja (pontos címén: Előjáték egy faun délutánjához) volt Debussy első nagyzenekari alkotása, amely rögvest ismertté tette a nevét a hangversenytermekben. Fölsejlik még Richard Wagner öröksége a hangok mögött – leginkább a Trisztán és Izolda dallam és harmóniavilágának „lenyomataként”-, de ezzel a művel már igazán önálló útra lépett a zeneszerző. A fuvolán fölhangzó kezdőgondolatot mindig másként és másként „levegős szabadsággal” ismétli, variálja, színezi: éppen úgy, ahogy Claude Monet sorozatszerűen, folyvást más-más napszakban festette meg a Rouen-i katedrálist. S valóban a francia kultúra nagy időszaka volt ez a kor, a művészeti ágak szüntelen érintkezésével, egymásra találásával. Az Egy faun délutánját Stéphane Mallarmé költeménye inspirálta, s gyanítható, hogy a költemény ihletője François Boucher XVIII.századi rokokó festménye lehetett (Mallarmé pedig versben köszöntötte Debussyt az 1894.évi bemutató után).

Debussy művészetét sokban a nála fiatalabb Maurice Ravel folytatta. Ő elsőként egy hatrészes zongoraszvitet vetett papírra Couperin sírja címmel, benne az alábbi tételekkel: Prélude, Fugue, Forlane, Rigaudon, Menuet és Toccata. A XVIII.századi muzsika szellemében írta meg a stilizált sorozat félig archaizáló nyelvezetű – mégis hamisítatlanul – raveli muzsikáját, s közben saját elesett bajtársaira, a világháború áldozataira is emlékezett az egyes tételek ajánlásával. Négyet zenekarra is meghangszerelt közülük, mellőzve a fúgát és a toccatát.

Kocsis Zoltán saját szavai szerint azért írta át zenekarra a Ravel által kihagyott részeket, mert önmagában csonkának érezte a négytételes szerzői verziót.”Csak a toccata lehet igazán méltó befejezése ennek- az egyik legjelentősebb francia komponistára talán legjellemzőbb „ciklusnak”: vallotta a művész.

Vélemény, hozzászólás?