Megugrottak a cseh átlagbérek

A második negyedévben éves összehasonlításban 11,3 százalékkal 38 275 koronára (535 850 forint) emelkedett  az átlagbér Csehországban – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal pénteken Prágában.

Az inflációt figyelembe véve a cseh reálbér 8,2 százalékkal volt magasabb, mint egy éve.

Csehországban 2000 óta vezetik az átlagbérek kimutatását. A statisztikából kitűnik, hogy a béremelkedés ebben a negyedévben volt a legmagasabb – mutatnak rá a statisztikusok.

A Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) megjegyzi: általában érvényes, hogy a cseh alkalmazottak kétharmadának az átlagbér alatt, egyharmadának pedig felette van a keresete. Az alkalmazottak 80 százalékának 16 447 és 63 731 korona (230 258 – 892 234 forint)  között volt a havi keresete.

Gazdasági szakértők szerint a magas átlagbérnövekedés mögött elsősorban a koronavírus-járványban rendkívül leterhelteknek, kiemelten az egészségügyben dolgozóknak vagy a mentőknek kifizetett jutalmakat, prémiumokat kell keresni.

Általános a vélemény, hogy az idei év második felében alacsonyabb, de továbbra is nagyon magas bérnövekedéssel kell számolni. Ennek alapvető okát az elemzők kiemelten a jelenlegi munkaerőhiányban látják. Az idei év közepén már több mint 650 ezer külföldi állampolgár dolgozott Csehországban, de a vállalkozói szféra szerint még legalább kétszáz-háromszázezerre lenne szükség.

A második negyedévben az első negyedévhez viszonyítva 1,2 százalékkal nőttek az átlagbérek. Ezek már a naptári kilengésektől megtisztított adatok – mutatott rá a statisztikai hivatal közleményében.


Hasonló cikkek