Megújul a Petőfi-szobor és környéke Gyulán

A március 15-i nemzeti ünnepre megszépül a Petőfi-szobor és környezete Gyulán – közölte Görgényi Ernő polgármester.

Mint mondta, az önkormányzat 2,5 millió forint támogatást kapott a Nemzeti Kulturális Alaphoz benyújtott pályázatára, melynek célja a Petőfi-szobor felújítása és a szobor környezetének rendezése. A Petőfi 200 ideiglenes kollégium által elbírált pályázaton elnyert összeget 1,3 millió forinttal egészítette ki a város.

Az összegből a szakemberek már megtisztították a költő szobrát, kiültettek 341 tő növényt a térre, újraburkolták a szobor előtti teret, megtisztították és újrafugázták a burkolatot. A munkálatokból már csak a szobrot megvilágító taposólámpák felújítása van hátra.

 

Különleges bronzszobor a belvárosban

 

Görgényi Ernő emlékeztetett, a bronzszobor Ferenczy Béni alkotása, az 1848-as forradalom centenáriumára készült, és szakított az akkoriban divatos idealizált Petőfi-képpel, így eleinte a közvélemény nem is igazán értékelte.

Enyedi G. Sándor tanácselnök 1956 után, egy kiállításon figyelt fel a szoborra, megszerezte a városnak, ahol 1960-ban fel is avatták a Petőfi tér viszonylag kis területéhez arányaiban illő művet.

 

A szoborról több másolat is készült, egy Milánóban, az Ambrosiana könyvtár udvarán, egy Quitóban, az Ecuadori Kulturális Központ előtt, egy pedig Ungváron, a Petőfi Sándor téren áll – tette hozzá.

 

Gyulán is alakult Petőfi-klub, és a költő születésének 200. évfordulója alkalmából életre hívott emlékévre is több rendezvényt szerveznek. Zsille Gábor József Attila-díjas költő február végén tartott rendhagyó irodalomórát a “szabadságharc költőjéről”; ehhez hasonló, minden korosztály számára szóló irodalomórát szerveznek még tavasszal is – mondta az Erkel Ferenc Művelődési Központ programszervezője.

 

Petőfi 200 – Petőfi-busz járja az országot (Fotó: Vona Ildikó/ PannonHírnök)

 

Kovács Ágnes hozzátette, a múlt héten rendezték meg a Petőfivel az Alföld szívében elnevezésű vetélkedőt tizennégy általános iskolás csapat részvételével.

 

Forrás: MTI

Nyitókép: Petőfi Sándor szobra Gyula belvárosában (Kép forrása: szallas.hu)

 


Vona Ildikó

Híradások, beszámolók művészeti, színházi, zenei eseményekről, valamint interjúk készítése ismert művészekkel.

Hasonló cikkek