Megújult a Patkó Lovas Színház

Mórahalmon már javában készülnek a 2021-es nyári, színházi évadra, melyben változatos darabokat visznek színpadra. Nemrégiben pedig megtudtuk, hogy nem csak a műsor frissült fel.

A Patkó Lovas és Szabadtéri Színház már évek óta a Futó-Dobó Lovasközpontban üzemel, és színvonalas előadásokkal szórakoztatja vendégeit. Mint minden kulturális intézményt, a Színházat is megviselik a vírus okozta bezárások, de a településen előre tekintenek s már a jövőt tervezik. Éppen ezért a következő színházi évadban a szokottnál is színesebb választékkal készülnek. Cirkuszi előadás, koncertek, táncprodukciók és lovas darabok is szerepelnek a tervek között. Erről magazinunkban már részletesen beszámoltunk.

Viszont a szervezők és üzemeltetők nemcsak a produkciókkal, hanem a kényelmes és ízléses környezettel is szeretnék lenyűgözni a közönséget, éppen ezért a közelmúltban felújították a nézőteret, mely során különösen hangsúlyt fektettek arra, hogy a székek kellemes komfortérzetet biztosítsanak.

Az új lelátó – Fotó: Móra-Net Televízió facebook oldala

Hiszen az élmények mellett, a kényelem is fontos, mert egy-egy előadás során hosszú percekig ülnek a látogatók. Így a kulturális eseményeken az elme és a lelek mellett a test is megfelelő figyelmet kap.

Farkas Cs. Tekla

Nyitókép: lovasszinhaz.morahalom.hu

Hazai Tükör | Pannon Hírnök 

Kövessen minket: Facebook 

 


Hasonló cikkek