Megújult madárpark várja a kirándulókat Salgótarjánban

Lakatos Kati
A sétányt bejárva tájékoztató eszközök segítségével ismerkedhetünk meg a terület madaraival, de ha szerencsések vagyunk, találkozhatunk is velük

Egyre több turista fedezi fel a nógrádi megyeszékhelyet és környékét. Salgótarján északi városrésze, Eresztvény különösen kedvelt a kirándulók körében. Az érintetlen természeti környezet, a kiváló turista útvonalak, erdei tanösvények hálózata, s a vonzó úti célok – mint Salgó és a Somoskő vára, Boszorkánykő, a Geocsodák háza vagy a Medves fennsík – teszik felejthetelenné a felfedezéseket. Megújult játszótér, turisztikai központ várja az Eresztvénybe érkezőket, ahová a belvárosból már gumikerekű kisvonattal is el lehet jutni.  A közelmútban pedig átadták a megújult madárparkot is.

Salgótarján önkormányzata pályázati támogatásból valósította meg a projektet, mégpedig a megyei jogú városok számára elkülönített kilencmiliárdos keret terhére. Az ökoturisztikai helyszín fejleszésében kicserélték a régi madárodúkat és ülőbútorokat, megújították a park növényzetét, hívogató parkot alakítva ki a területen. Olyan növényeket tepelítettek, amelyek az itt fészkelő madarak számára akár fészekrakásnak és búvóhelynek is megfelelnek, így az Eresztvénybe látogatók akár élőben is megfigyelhetik a madarakat. Addig is azonban rendelkezésre állnak a madárparkban interaktív tájékoztató eszközök és játékok, amelyek segítségével tájékozódhatunk a környék madárvilágáról. A park közvetlenül a varázslatos erdő szélén tlaálható, ezért a vadkárok megelőzése érdekében körbekerítették. A terület azonban szabadon, ingyen látogatható, innen több kapu is vezet a szomszédos erdőbe, ahol a természetszerű erdők fontosságára hívják fel a figyelmet. Lezárt bányabejáratok, patakok, kidőlt fák és többszáz éve magasodó monstrumok mesélnek az erre járónak.

Erre járva vétek lenne kihagyni a megújult madárpark felfedezését, amely minden korosztály számára különleges élményt nyújt

 


Hasonló cikkek