Megújult óvodába járhatnak a határmenti település gyermekei

A Magyar Falu Program támogatásából rég várt fejlesztés valósult meg Somoskőújfaluban

Miután külsőleg korábban már korszerűsítették az óvoda épületét, most sor került a belső felújításra is. Ahogy arról dr. Tóth László polgármester közleményében nyilatkozott: elkészültek az óvoda erre az évre tervezett belső felújítási munkálatai.
A munkálatokra az önkormányzat által a Magyar Falu Programból erre a célra elnyert 115 millió forint összegű támogatás segítségével került sor. – Ezzel a felújítással a somoskőújfalusi óvodások számára még szebb, még hívogatóbb környezetet sikerült teremtenünk – hangsúlyozta a elepülésvezető.

 


Lakatos Kati

Hírek szóban és írásban Nógyrád megyéből a PannonHírnök HazaiTükör rovatában. Küldetésem Gárdonyi után szabadon, Lámpás. A felnövő nemzedékek oktatása.

Hasonló cikkek