Megvakította a szurkolót a focista

Hol máshol, mint a mennyei megyeiben?

Végrehajtandó szabadságvesztést indítványoz az ügyészség egy labdarúgóval szemben, aki a vádhatóság szerint 2020 októberében vizes palackkal fejbe dobott egy szurkolót, s a drukker az egyik szemére megvakult – tájékoztatta a Somogy Megyei Főügyészség szerdán az MTI-t.

Azt írták, hogy az eset a Somogyvár-Kaposmérő megyei másodosztályú labdarúgó mérkőzésen történt azután, hogy a 34 éves játékost lecserélték a meccs második félidejében. A garázdaság miatt büntetett előéletű férfi a kispadra kerülve összeszólalkozott a tőle néhány méterre álló vendégszurkolóval, majd a nála lévő palackkal nagy erővel fejbe dobta a drukkert.

A műanyag flakon felsértette a szurkoló bal szemének szaruhártyáját, így erre a szemére elvesztette a látását.

Az ügyészség maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat a labdarúgó ellen és azt kérte a bíróságtól, hogy ítélje három év börtönbüntetésre és ugyanennyi időre tiltsa el sportrendezvények látogatásától, amennyiben az előkészítő ülésen elismeri a bűncselekmény elkövetését.

 

HírMix | Pannon Hírnök 

Kövessen minket: Facebook


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek