Megvan az új brit kormány – Nehéz döntések meghozatala várható

Kinevezése után azonnal kormányátalakítást hajtott végre az új brit miniszterelnök, bár több sarkalatos fontosságú tárca élén az eddigi miniszterek maradtak. Rishi Sunakot III. Károly király kedd délután bízta meg hivatalosan a kormányalakítással.

 

Az új brit kormányban nincs új arc

 

Visszatért a belügyminisztérium élére Suella Braverman, aki Liz Truss kormányzásának utolsó napjaiban mondott le. A pénzügyminiszter Jeremy Hunt, a védelmi miniszter Ben Wallace, a külügyminiszter James Cleverly, az alsóház vezetője pedig Penny Mordaunt maradt. Grant Shapps, aki Suella Braverman lemondása után hat napig volt belügyminiszter, Rishi Sunak kormányában az üzleti ügyek minisztere lett. Boris Johnson egykori kormányának több tagja is magas pozíciót kapott. Dominic Raab például újra miniszterelnök-helyettes és igazságügyi miniszter lett, vagyis ugyanazt a tisztséget kapta vissza, amelyet Johnson idején is betöltött. Steve Barclay, Johnson egykori stábfőnöke az egészségügyi minisztérium élére került, Michael Gove, aki korábban számos posztot betöltött és a Konzervatív Párt egyik legbefolyásosabb veterán politikusa, a felzárkóztatási minisztériumot vezeti az új brit kabinetben.

A Buckingham-palotában lezajlott királyi audiencia után megtartott első kormányfői beszédében, a Downing Street 10. előtt Rishi Sunak előzőleg kijelentette, hogy az ország mély gazdasági válsággal kénytelen szembenézni, és elődje Liz Truss hibákat követett el.

 

,,Bizonyos hibák” és Putyin

 

Sunak szerint nem az volt a baj, hogy Truss adócsökkentési programmal élénkíteni akarta a brit gazdaság növekedését, mivel ez “nemes cél”, de eközben “történtek bizonyos hibák”. Az új brit miniszterelnök szerint a hibákat “nem rosszakarat okozta, de ettől függetlenül hibák voltak”, és részben azért választották meg őt a Konzervatív Párt vezetőjévé és miniszterelnökké, hogy ezeket kiküszöbölje.

Truss adócsökkentési programját a piac rendkívül rosszul fogta és néhány nap után szinte teljes egészében vissza kellett azt vonni.

Sunak a gazdasági válság okai között említette, hogy a koronavírus-járvány utóhatásai még mindig érződnek, miközben Vlagyimir Putyin orosz elnök Ukrajna ellen indított háborúja az egész világon destabilizálta az energiapiacot és a beszállítói hálózatokat.

 

Nehéz döntések meghozatala várható

 

A brit miniszterelnök közölte: a gazdasági stabilitást és a bizalmat helyezi kormánya programjának középpontjába, azzal együtt is, hogy ez nehéz döntések meghozatalát igényli. Kormánya munkáját minden szinten a professzionalizmus és az elszámoltathatóság jellemzi majd – tette hozzá.

Sunak magasan képzett, tapasztalt gazdasági-pénzügyi szakértőként került a brit kormány élére: az oxfordi, illetve a kaliforniai Stanford egyetemen szerzett gazdasági diplomákat, politikai karrierje előtt a pénzügyi szolgáltatási szektorban – egyebek mellett a Goldman Sachs globális bankcsoportnál, majd különböző alapkezelő társaságoknál – dolgozott.

 

Három egykori miniszterelnök is ül a londoni alsóházban

 

A brit politika történetében most először fordul elő, hogy egyszerre három egykori miniszterelnök is ül a londoni alsóház képviselői padsoraiban: Liz Truss és Boris Johnson mellett Johnson közvetlen hivatali elődje, Theresa May is megtartotta képviselői mandátumát, miután távozott a Konzervatív Párt és a kormány éléről. A további négy még élő egykori brit kormányfő – Sir John Major, Sir Tony Blair, Gordon Brown és David Cameron – már kivonult a brit politikai életből.

Forrás: MTI

Nyitókép: hu.euronews.com

Amennyiben tetszik a tartalmak sokszínűsége, kérjük szánjon még ránk pár percet támogassa a PannonHírnök szerkesztőinek munkáját és kövessen minket a Facebookon!


Hasonló cikkek