Megvásárolta a magyar állam a Golgotát. Debrecenben marad Munkácsy trilógiája

Történelmi jelentőségű bejelentés hangzott el szerda délután a Parlamentben: a magyar állam 3 milliárd forintért megvásárolta Munkácsy Mihály Golgota című festményét.

Munkácsy Mihály híres Krisztus-trilógiája emblematikus jelentőségű, nagy értéke a cívisvárosnak és a Déri Múzeumnak, turisták tízezreit vonzza a három alkotás.

Amikor 1930-ban megnyílt a múzeum, már akkor is Ecce Homo teremnek hívták a képeknek ma is otthont adó (ma Munkácsy nevét viselő) helyiséget. Nagy veszteség volt, amikor elszállítottak egy-egy darabot a Trilógiából, és amikor újra együtt lehetett látni a festményeket, azt ünnepként élte meg a közönség.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette ezt be a Parlament Munkácsy-termében tartott sajtótájékoztatón Kósa Lajos, Debrecen fideszes országgyűlési képviselője és Papp László, Debrecen polgármestere társaságában.

A miniszter közölte, a festmény hosszú távon Debrecenben marad, miután a Golgotát itt helyezi letétbe a magyar állam. A három kép értéke együtt még jelentősebb ugyanis.

Kósa Lajos országgyűlési képviselő felidézte, hogy a trilógia 1995-ben volt először együtt látható Debrecenben, s már akkor sok debreceniben megfogalmazódott, hogy milyen jó lenne együtt tartani a képeket. Kósa Lajos emlékeztetett, hogy Debrecen városa a kétezres évek közepétől tárgyalt a két magántulajdonban lévő képek tulajdonosaival a megvásárlásról. Az országgyűlési képviselő hozzátette, ez akkor városi kezdeményezés volt, amit az akkori kormány nem támogatott. A kormány 2010-ben állt a törekvések mellé. Kósa Lajos köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vettek azokban a folyamatokban, melyek ahhoz vezettek, hogy immár mindhárom kép közösségi tulajdonban van.

Papp László polgármester úgy fogalmazott, több mint százéves folyamat végére értünk, az elmúlt 23 évben a három festmény igazán debrecenivé vált, és ma már a Nagytemplom mellett a trilógiát is a debreceni szimbólumok közé soroljuk. A polgármester Debrecen nevében köszönetet mondott a kormánynak, hogy együtt maradhat Debrecenben a trilógia. Mint fogalmazott, jó gazdája és jó házigazdája lesz a képeknek Debrecen.

Munkácsy Mihály Golgota című festményét a külföldi tulajdonosok 1991 novemberében hozták Magyarországra az Egyesült Államokból; a mű letéti szerződés alapján a restaurálást követően a debreceni Déri Múzeumba került.

A festményt 2003-ban Pákh Imre amerikai állampolgár vásárolta meg.

A Pákh Imre és a magyar állam képviselői között a festmény megvásárlásáról folyó tárgyalások sokáig nem vezettek eredményre. Az elsőfokú kulturális örökségvédelmi hatóság 2015 nyarán hivatalból védetté nyilvánítási eljárást indított, miután Pákh Imre bejelentette, hogy a festményt elszállíttatja a múzeumból.

Az elsőfokú hatóság határozatában a Golgotát védetté nyilvánította és rögzítette, hogy eladása esetén a magyar államot elővásárlási jog illeti meg, valamint hogy az alkotás csak a hatóság engedélyével vihető ki az ország területéről. Pákh Imre fellebbezett, végül hosszas bírósági eljárásokat – és a Déri Múzeumban kérésére a kép lepellel történő letakarását követően – a Kúria 2017-ben hatályon kívül helyezte a védetté nyilvánításról szóló per jogerős ítéletét, és új eljárás lefolytatására kötelezte az elsőfokú bíróságot.

Pákh Imre korábbi nyilatkozataiban is azt hangsúlyozta, szándéka, hogy továbbra is együtt maradjon a trilógia és a Golgota is magyar állami tulajdonba kerüljön. (Az Ecce Homo képet Déri Frigyes adományozta az államnak azzal, hogy a képet Debrecenben állítsák ki.)

A Krisztus Pilátus előtt című képet a magyar állam 5,7 millió dollárért (akkori áron 1 milliárd 550 millió forintért) vásárolta meg 2015-ben a kanadai Hamilton Galériától, jelentősen lealkudva az eladó által kért 10 millió dolláros összeget.

Forrás: dehir


Hasonló cikkek