Meleg ebéddel segítették a kecskeméti népkonyha rászorulóit

Idén – a koronavírus-járvány miatt – elmaradt a Vince-napi vesszőszentelés, melynek minden évben részese a népkonyhaként is működő Wojtyla Barátság Központ. A borászok 2021-ben jótékony célra, a gondozottak étkeztetésére ajánlották fel támogatásukat.

A borászok közül Koch Csaba a napokban járt a kecskeméti Wojtyla Házban. A Magyar Bor Akadémia által 2019-ben az Év Bortermelője Magyarországon díjjal kitüntetett borotai borász először bepillantást nyert a szociális intézmény missziói tevékenységébe, majd ebédosztáskor a nap támogatójaként személyesen köszöntötte a népkonyha főbejáratához érkező rászorulókat.

Elmesélte: felmenője, Koch József a 18. század közepén érkezett Hajósra, majd Császártöltésen telepedett le. A falut alapító tizenhárom család egyikének férfi tagja volt. Ő lett az első kereskedő a községben. Szőlőtermesztésbe és borászkodásba kezdett, ez szállt tovább apáról fiúra immáron tíz generáción keresztül.

Koch Csaba, mivel felmenői is szőlőtermesztéssel, borkészítéssel foglalkoztak, már gyermekkorában megszerette a szőlőt, a löszfalba vájt pincék illatát, hangulatát. Nagyapja egészen felnőtté válásáig komoly hatást gyakorolt rá. Ő tanította meg Csabát a szőlőtermelés és a borászat alapjaira. Első szőlőültetvényét is ő vásárolta neki 1991-ben, Hajóson.

A családi tradícióik, szakmai, üzleti, piaci sikerek mellett Koch Csaba különösen büszke arra, hogy 2013-ban a Magyar Bor Akadémia a tagjai közé választotta. Véleménye szerint jó alapanyagból még jobb minőségű borokat lehet – és kell – előállítani, melyek a borfogyasztók örömére és egészségére válnak.

Révhegyi Andrea

Forrás: baon.hu

 

Hazai Tükör | Pannon Hírnök 

Kövessen minket: Facebook


Hasonló cikkek