Meloni célja, hogy Olaszország első női miniszterelnöke legyen

Itália számára a jobboldal győzelme az egyetlen kiút Giorgia Meloni, az Olasz Testvérek (FdI) párt elnöke szerint. Legnagyobb kampányeseményét szimbolikusan a milánói dóm előtt tartotta. Olaszország saját érdekeit védi Európában, hangoztatja rendszerint beszédeiben.

 

A baloldal nem tesz mást, mint szörnyetegnek kiáltja ki a jobboldalt

 

Az euroszkeptikus pártelnök hírhedt éles nyilatkozatairól. Szerinte a baloldal nem tesz mást, mint szörnyetegnek kiáltja ki a jobboldalt, miközben az utóbbi tíz évben pont a baloldali kormányok idején kényszerítette térdre Európa Itáliát.

Úgy véli, hogy személyét nem az általa képviselt nézetek miatt támadják, hanem azért, mert kellőképp elhivatott arra, hogy Olaszország első női miniszterelnöke legyen.

 

Olaszország nincs jó helyzetben, jelentős gazdasági feladatok várnak a kormányra

 

Meloni következetesen hangoztatja, hogy Olaszország nincs jó helyzetben, emiatt jelentős gazdasági feladatok várnak a következő kormányra. Hangsúlyozza, hogy a jobboldal sem lesz képes csodákra. Szerinte a baloldaltól éltetett szakértői kormányok csak növelték az államadósságot.

A menekülők problémáit tekintve úgy véli, hogy az itáliai jobboldal humánusabb a baloldalnál, mert az emberkereskedők tevékenységét segíti, ha illegálisan bejuthatnak menekülők az országba, ahol kihasználják munkaerejüket, és megalázó feltételekkel dolgoztatják őket.

 

Giorgia Meloni ellenzi az abortuszhoz való szabad hozzáférést

 

Az Olasz Testvérek (FdI) párt elnöke ellenzi az abortuszhoz való szabad hozzáférést, és bízik abban, hogy az élet- és magzatvédő törvények szigorítására kerülhet sor a szeptember 25-i választások után megalakuló új olasz parlamentben.

Meloni a jobbközép koalícióval közösen szervezte kampányzáró eseményét: az Olasz Testvérek, a Liga és a Hajrá Olaszország szeptember 22-ére hívta választóit Rómába.

Forrás: euronews.com

Amennyiben tetszik a tartalmak sokszínűsége, kérjük szánjon még ránk pár percet támogassa a PannonHírnök szerkesztőinek munkáját és kövessen minket a Facebookon!


Hasonló cikkek