A menekülteket szállító autó sofőrjének nem kell autópálya-matricát vennie

Az ukrajnai helyzettel kapcsolatos, kedden jóváhagyott törvény értelmében a humanitárius segélyt, valamint a menekülteket szállító járművek vezetői mentesülnek az útvámfizetés alól. Az Ukrajnában regisztrált jármű sofőrjének nem kell autópálya-matricát vásárolnia Szlovákia területén. A szlovák parlament gyorsított jogalkotási eljárás keretében tárgyalt az úgynevezett lex Ukrajna törvényről.

Az új jogszabály értelmében az Ukrajnából érkező menekültek a Szlovákiába való belépéstől számított 30 napig jogosultak ingyenes sürgősségi orvosi ellátásra.

Az új jogszabály értelmében egy másik állam területén kialakult háborús konfliktus miatt gazdasági intézkedések hajthatók végre a lakosság egészségügyi ellátása céljából.

A jogszabály kiterjeszti azon gyógyszer-nagykereskedők körét, amelyek gyógyszereket szállíthatnak humanitárius célra.

Az intézkedéscsomag kiterjeszti a szlovák fegyveres erők NATO-parancsnokság alá tartozó egységeinek irányítását szabályozó jogi kereteket is. Az Ukrajnából érkezett diákok számára terhességi támogatás is nyújtható.

Az ukrajnai menekültek számára a törvény ideiglenesen lehetővé teszi, hogy bankszámlát nyithassanak olyan személyi dokumentummal, amelyen szerepel a kereszt- és vezetéknév, valamint a többi személyi adat, ha a dokumentumot hivatalos ukrán szerv állította ki.

Több nyelven lehet majd pályázatot benyújtani az Audiovizuális Alaphoz és a Művészeti Alaphoz, hogy a katonai konfliktus által érintett személyek is igényelhessenek támogatást.

Az új jogszabály aznap lép hatályba, amikor megjelenik a törvénytárban.

Forrás: TASR, ujszo.com

Fotó: tasr/AP

Ha tetszettek a tudósítások a hírcikkek, kérjük támogassa a PannonHírnök munkáját és kövessen minket a Facebookon!


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek