Mérsékelte növekedési várakozását a német szövetségi jegybank

A koronavírus-fertőzések emelkedő száma miatt a gazdaság korábban reméltnél lassúbb felépülésére számít a német szövetségi jegybank, a Bundesbank hétfőn publikált havi rendszeres jelentésében.

A jelenlegi állás szerint a folyó negyedévben folytatódik a gazdasági növekedés, de a korábban vártnál lényegesen lassúbb ütemben” – írták a havi jelentés októberi számában, hozzátéve, hogy a gazdaság teljesítménye az év végére még mintegy 5 százalékkal marad majd el a krízis előtti szinttől.

A legnagyobb európai nemzetgazdaság, a német bruttó hazai terméke 9,7 százalékkal esett vissza a második negyedévben az előző negyedévihez képest, ami a negyedéves GDP-adatok nyilvántartásának 1970-es németországi kezdete óta a legnagyobb volt a Destatis adatai szerint. A harmadik negyedévi GDP adatokat pénteken, október 30-án teszi közzé a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.

A Bundesbank becslése szerint a július-szeptemberi negyedévben a német gazdaság mintegy a felét szerezte már vissza az év első felében elveszített bruttó hazai terméknek.


Hasonló cikkek