Mesedélután és tánc is lesz a Hirös Agórában

Kecskeméten vidám hangulatban telnek a táborok, ami nem véletlen, hiszen a szervezők bőséges és változatos programot állítottak össze a táborozni vágyó gyerekek számára

Idén a Hírös Agóra öt helyszínen, saját intézményeiben június közepétől augusztus közepéig szervezett táborokat, különböző témákban, mint néptánc, ismeretterjesztő, sport, kézműves, művészeti, tánc, zene, játék vagy ovis. A népszerűbbek több héten át elérhetőek.

A legtöbb tábornak, mintegy nyolcvannak a Hírös Agórához tartozó Ifjúsági Otthon ad helyett. Felvételeink az intézményben készültek.

Minden héten párhuzamosan több tábor zajlik. Emellett a táborozó gyerekek a Hírös Agóra kulturális központban, a Kék Elefánt közösségi térben, az Eleven közösségi térben, valamint a Hetényegyházi közösségi térben élvezhetik kedvükre a nyári szünetet a tematikus programok jóvoltából.

A táborok mellett két hangulatos program is lesz szerdán az Ifjúsági Otthonban. 17.30-kor nyitja meg kapuit az idei Meseudvar, a gyerekeket a Lóca együttes várja.

Azt követően 20.30-kor pedig kezdetét veszi a Fiesta, a táncos kedvű vendégek kubai és dominikai ritmusokat, lépéseket tanulhatnak meg – írja a BAON.

Révhegyi Andrea


Hasonló cikkek