Mesélők a Partiumból

középkori templomok útja jpg

Blogszerződést készül kötni túraélmény mesélőkkel a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési és Környezetgazdálkodási Ügynökség. Felhívása mondhatni a templomosoknak szól, ugyanis azok történeteit várják, akik a valaha egy történeti régiót alkotó Északkelet-Magyarország, Kárpátalja, valamint a Partium középkori egyházi örökségén átvezető ,,Középkori templomok útját” bejárták.

Erre az örökségtúrára – melyek kastélyok, irodalmi és történelmi emlékhelyeken vezetnek, s amit az érintetlen természet, az alföldi vegetációk utolsó bástyái, a Kárpátok ölelése és a háborgó folyók tesznek igazán különlegessé, s hogy,,még érezni a hely szellemét és a történelmet formáló erőket” – egy 2012-ben elindult és uniós támogatással is megtoldott program mára látogatóbarát módon nyit egyedi úti célt a túrázók, vándorok, kultúrát keresők előtt.

A www.temp­le-tour.eu vagy a www.templomut.hu honlapon adott tájékoztatás szerint mára több kiemelkedő jelentőségű határ menti magyarországi és partiumi templom műemléki helyreállítása történt meg, melyek megújulására a Partium csökkenő gyülekezeti létszáma miatt halványultak az elmúlt évtizedekben az esélyek. A Középkori templomok útja mára a térség jelentős fejlődési potenciállal bíró tematikus útja a Szilva és Mária út mellett. A program az elmúlt években országos egyházi, politikai és szakmai támogatást szerzett, 2012. decemberében elnyerte a Magyar Turizmus Zrt. által alapított „Észak-alföldi régió ajánlásával” minősítési díjat, elismerve ezzel az útvonal kiemelkedő kulturális és idegenforgalmi jelentőségét.

Az Ahány túra, annyi mese! mottójú, idén júliusban indított pályázatot a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Te­rületfejlesztési és Környezetgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. írta ki „Meséld El Te!” címmel. A Középkori templomok útja megismeréséhez olyan túrázókat keresnek, akik képekben és szavakban is megörökítik emlékeiket. Azt kérik, ők meséljék el másoknak élményeiket, ők tegyenek tanúbizony­ságot arról a páratlan kincsről, amelyet a Középkori templomok útja tartogat. A megszólított fotósok, mesélők, túrázók pályázataikat 2014. szeptember 7-én éjfélig tölthetik fel.

A zsűri által kiemelt pályázati munkák megjelennek nyomtatásban is limi­tált példányszámban, így a nyerteseknek ténylegesen is elkészül a saját könyvük. A legjobb pályamunkák beküldői szálláshely és vendéglátóhely utalványokat kapnak, melyeket a Középkori templomok útja mentén ajánlanak fel szol­gáltatók, melyhez a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Területfejlesztési és Környezet­gazdálkodási Ügynökség ajándékkönyv csomagot ajánlott fel.

További információ A szerkesztő felület közvetle­nül is elérhető az alábbi címeken: www.temple-tour.eu/meseldelte vagy www.templomut.hu/meseldelte


Hasonló cikkek