A kormány új intézkedései nehéz helyzetbe hozták a kulturális szférát. Hogyan próbálnak fennmaradni a szlovákiai magyar művészek, mi minden (lenne) szükséges ehhez, illetve hol vannak a támogatási rendszer buktatói? Dobsa Tamás, a kétszemélyes ekecsi Kuttyomfitty Társulat egyik tagja szólal meg.
Tamás a szlovákiai magyar táncosok közül elsőként vehette át Budapesten a Népművészet Ifjú Mestere díjat. Elvégezte a Magyar Táncművészeti Főiskola néptáncpedagógus szakát, több szólótáncos díjat nyert. A gyerekek népi kultúrával való megismertetésére fókuszáló Kuttyomfitty Társulatot feleségével, Dobsa Fodor Mónikával alapította, aki szintén a népművészet ifjú mestere.
A minap Nagyszarván lett volna előadásuk, amely a legújabb intézkedések miatt elmaradt, de ez nem az egyetlen a héten, sőt a novemberi hazai fellépéseket is lefújták a meghívó felek. „A szlovák kollégákhoz képest nekünk az a szerencsénk, hogy Magyarországon még felléphetünk néhány helyen. Nálunk ennek az évnek már biztosan vége van. Sőt, akármennyire optimistán próbálok a dolgok elébe nézni, egyre nyilvánvalóbb, hogy jövő júniusig nem számíthatunk fellépésekre” – állítja Dobsa Tamás, hozzátéve, hogy az önkormányzatok által szervezett rendezvényeket Magyarországon is sorra lemondják, mert a polgármesterek nem merik bevállalni az esetleges megbetegedéseket.
A szlovák kulturális minisztérium csak most, 7 hónappal a vírus hazai megjelenése után lett kíváncsi arra, hányan is dolgoznak a kulturális szférában, hány embernek van szüksége támogatásra a kiesett bevételek kompenzálására. „Mi is kitöltöttük ezt a bizonyos kérdőívet, de ebben is van néhány értelmezhetetlen pont. Ha például én mint művész alkalmazok egy másik művészt, például díszlettervezésre, zenei felvételre vagy egyéb kiegészítő munkálatokra, azt nincs hová beírnom a szóban forgó kérdőívbe. Azaz a minisztérium sincs tisztában azzal, hogy hány ember munkája szükséges egy-egy előadás létrehozására. A projekt alapú támogatás pedig azért nem segítség, mert ezért cserébe újabb projekteket kell létrehozni, azaz a villanyszámlát nem fizethetem belőle. Ráadásul, ha a kapott támogatásból befektetek egy új műsorba, amelyet a járványhelyzet miatt nem tudunk bemutatni, vissza kell adnom a pénzt. Ezért jelenleg hozzá se merek nyúlni a számlámon lévő összeghez. A minisztérium kérdőívét csak azért töltöttem ki, hogy segítsek nekik felmérni a helyzetet.” – fejti ki Dobsa.
Remélhetőleg most rá fognak jönni, hogy legalább annyi ember dolgozik a kultúrában, mint az autóiparban. Ráadásul ez utóbbinak nyújtott állami támogatás csak a gyártulajdonosokat segíti, míg a kultúra területén létrehozott értékek az országban maradnak, a lakosság szellemi fejlődését szolgálják. “Tudom, hogy fizikailag megfoghatatlan dologról beszélek, gyakran maguk a hivatalnokok sem tudják iktatni, felmérni, dokumentálni, számszerűsíteni a művészek teljesítményét, mert nem látszik olyan egyértelműen, mint mondjuk egy esztergályos teljesítménye. De meg kell érteni, hogy nélkülünk nem fejlődhet a társadalom. Mi az emberek lelkére hatunk. Hosszú éveken át tanultuk, amit csinálunk, úgyhogy ebből szeretnénk megélni. És mi itt maradunk, nem visszük át a gyárat Egyiptomba, ha ott jobb feltételeket kínálnak” – mondja Tamás, aki egyébként háromféle dolgot is csinál, hogy el tudja tartani családját. Tánctanárként tevékenykedik, a Kuttyomfitty Társulattal járja az országot, illetve vőfélyként is dolgozik. Jelenleg Szlovákiában ezek egyikét sem végezheti.
A tavaszi lockdown alatt megpróbált árufeltöltőként elhelyezkedni egy hipermarket-hálózatnál, de azt a választ kapta, hogy aznap ő a 35. érdeklődő, és amúgy is szívesebben alkalmaznak egyetemistákat, mint családapákat, hiszen nekik kevesebbet kell fizetniük. “Ha minden kötél szakad, és nem lesz más választásunk, kiköltözünk a családdal Németországba, ahol tudnánk annyit keresni fizikai munkával, amennyi ahhoz kell, hogy szabadidőnkben működtessük a Kuttyomfitty Társulatot, és fellépjünk az ottani magyarok rendezvényein.”
Forrás: ujszo.com
Fotó: Dobsa Tamás
