Mi fán terem a Boldogság?

Életünk egyik fő célja hogy boldogok legyünk. Hiszen a boldogság – mint olyan – egy kitüntetett állapot, melyet nem véletlenül neveznek belső jutalomnak a szakemberek. Azonban ez a jutalom nem hullik csak úgy egykönnyen az ölünkbe… hanem egy olyan valami, amiért keményen meg kell küzdenünk.

Milyen is az érzés, amikor boldogok vagyunk? Eufórikus, kitüntetett állapot. Ilyenkor kitágul a pupillánk, könnyűnek érezzük magunkat, és egész egyszerűen magunkhoz ölelnénk az egész világot. Persze, nyilván ez az eufórikus érzet nem tarthat örökké, az egész életünket nyilván nem élhetjük le ebben a transz-szerű állapotban, emelkedett hangulatban. Az viszont nagyon jó út, ha nyitottak vagyunk a világra, és tudatosan keressük, és észrevesszük a jót, a pozitív dolgokat.

Hazai pszichológusokat kérdeztek meg egynéhány évvel ezelőtt egy kutatáshoz, hogy mégis: mi vajon a boldogság? Volt, aki így értelmezte a fogalmat: „a boldogság a legpozitívabb érzelem, amely azonban nagyon szoros kapcsolatban áll a gondolkodásunkkal.” Az az élményünk, amikor azt érezzük, hogy valami „nagyon-nagyon jó”, de ezt az állapotot a tudatunk értelmezi. Például azzal, hogy szerelmesek vagyunk… vagy, hogy jó emberekkel remekül éreztük magunkat, vagy éppen sikerült valami nagy kitűzött célunkat, álmunkat elérni – de legalábbis úton vagyunk efelé.

Amikor boldogok vagyunk, akkor nyitottan fordulunk környezetünk felé is, sokkal befogadóbbá válunk, tudatosan keressük a kapcsolatot a külvilággal. Amikor boldogok vagyunk, akkor egyúttal elégedettek is. Mivel ilyenkor erősödik az immunrendszerünk, életképesebbé, vitálisabbá is válunk. Ezzel ellentétben, amikor haragosak vagyunk, vagy éppen félünk, akkor nem érezzük „partnernek”, hanem inkább ellenségként értelmezzük a külvilágot. Ekkor többnyire védekezünk vagy támadunk. Sajnos, az mindenki számára nyilvánvaló, hogy nem érezhetünk mindig eufórikus örömöt, de nyilvánvalóan az a cél, hogy a boldogság, a belső elégedettség élményét minél gyakrabban és minél hosszabb ideig élhessük át.

A pszichológiában már egy jó ideje, fontosabbnak tűnik az úgynevezett boldogságélménynél az élettel szemben érzett elégedettség. Lelki egészségünk szempontjából ugyanis a tartósan érzett elégedettség állapota jóval fontosabb az eufórikus boldogság élményénél. A szakemberek pedig azt mondják, ez igenis tanulható, vagyis inkább elsajátítható. Azaz: mi magunk is nagyon sokat tehetünk az elégedett, boldog állapot megteremtéséért. Segítenek az apró szépségek észrevételén és tudatos keresésén kívül azok a dolgok is, amikor nem csupán önmagunkra figyelünk, hanem a környezetünkre, vagyis, ha megpróbálunk kicsit elfogadóbbak lenni másokkal szemben. Ennek mindenekelőtt az az első lépése, hogy nézzük a másik szemével is meg a dolgokat, váljunk nyitottabbá és elfogadóbbá a világ, a dolgok, és az emberek iránt. Ez pedig nem is olyan nehéz, mint amilyennek most talán elsőre hangzik: hiszen amikor boldog, viszonzott szerelemben élünk, boldogan, akkor ugye nem is magunkra figyelünk, hanem a társunkra! És mégis: mennyire jó nekünk ez az állapot!

A célok elérése is a boldogságunk egyik alapköve lehet, hiszen az elégedettség és egy adott cél elérése szintén nagyon közel áll egymáshoz. Azonban nemcsak a végső célunk elérése az, ami meghatározza önmagunkkal és életünkkel való elégedettségünk fokmérőjét: az is sokat számít, ha magát az utat, az egyes lépéseket kidolgozzuk, egy – egy részcél, vagy kisebb eredmény is már elégedettséggel fog eltölteni bennünket. Akár merész álmaink is lehetnek, de fontos, hogy ezek akkor ne maradjanak meg az álmok szintjén: teremtsünk belőlük célokat! Sokan ugyanis a „késleltetés” nem éppen jó módszerével halogatják pont céljaik, vagy merészebb álmaik elérését: „majd ha lesz időm, akkor beiratkozom, és elkezdek nyelvet tanulni”, vagy: „ha majd nyugdíjas leszek, akkor élvezem az életet”. Persze, aztán ezekből általában nem valósul meg semmi. Viszont nem érdemes halogatni, hiszen már akár ez is a boldogság forrása, de legalábbis az egyik fontos lépcsőfoka lehet, tehát nem éri meg halogatni.

A tanulmányok és a vélemények szerint a boldogságra való hajlam öröklött is lehet

Brit tudósok azt feltételezték, hogy az úgynevezett 5 HTT gén – melyet Woody Alen génnek is neveznek – a felelős azért, hogy mennyire vagyunk hajlamosak a félelemre, melankóliára, vagy a pesszimizmusra. Ez a gén szabályozza a szerotonin-háztartásunkat is, közvetve pedig a hangulatunkat, és az egész lelki beállítódásunkat, örömre való képességünket is nagyban befolyásolja. Nyilván azért nem lehet radikálisan különbséget tenni, és csak” jókedvűekre” avagy „rosszkedvű” típusokra felosztani az embereket, de mégis tény, hogy jól észrevehetően vagy az egyik, vagy a másik típusba tartozunk. A kutatók érdekes megfigyeléseket tettek, többek között olyan családok életútját követték figyelemmel, akiknél sorozatosan ballépések, balesetek illetve rossz kedélyállapotok voltak nyomon követhetők, és ezek akár generációról generációra ismétlődtek. Ez persze most első olvasatra hiteltelennek tűnhet, a jelenséget azonban azzal indokolták, hogy a felmenők génállományában jelen volt „az a bizonyos” gén.

Genetika ide vagy oda, nyilvánvalóan a neveltetésen is nagyon sok múlik! A szülők ugyanis rengeteget tehetnek azért, hogy gyermekükből elégedett, és boldog felnőtt lehessen. Fontos megértetnünk vele, hogy idővel jobb és ügyesebb lehet, biztatni az elért eredmények kapcsán, és motiválni, erősíteni őt. Kutatások bebizonyították, hogy azokból a gyerekekből lettek elégedettebb és boldogabb felnőttek, akiket nem jutalmaztak meg külön a jó jegyekért, de a szüleik velük együtt örültek, ha sikereket értek el, ugyanakkor azt sem tartották olyan nagy tragédiának, ha néha becsúszott egy-egy rosszabb érdemjegy.

Az alkotás is eufórikus élménnyel ajándékozhat meg bennünket!

A chicagói egyetem pszichológia tanszékének professzora, Csíkszentmihályi Mihály írt könyvet a tökéletesen boldog élményről. Ennek megelőzéseként naphosszat alkotó embereket figyelt meg, hogyan élnek, hogyan dolgoznak. Azt tapasztalta, például a festőművészek esetében, hogy tulajdonképpen ők még akkor is festenek, ha nem keríti őket hatalmába az ihlet. Azonban, amikor ihletett állapotba kerülnek, akkor teljesen belefeledkeznek az alkotásba, se nem látnak, se nem hallanak, olyannyira képesek belefeledkezni a festésbe. Majd miután a kép elkészült, akkor pedig azt tapasztalta a megfigyelő professzor, hogy a művészt utána már alig érdekelte az elkészült festmény későbbi sorsa. Annyira jó volt ugyanis, annyira eufórikus élmény volt megalkotni magát a művet, hogy a művész tulajdonképpen nem is magáért a végeredményért, hanem a folyamat közben lezajló, belső elégedettség élményért, a boldogságot adó folyamatért alkotta azt meg.

Összegezve tehát mondhatjuk, hogy a belő elégedettség élménye lenne maga a Boldogság, ami persze, kinek-kinek mást és mást jelent, egy azonban biztos: az életre való nyitottság, a hála, az alkotás öröme, vagy a sport, a mozgás által termelt eufórikus érzés – hasonlóan az alkotás magával ragadó élményéhez – mind mind a boldogság kulcsai lehetnek.

 

Nyitókép: Illusztráció

 


Hasonló cikkek