Mi okozta a bronzkori armageddont?

Az időszámításunk előtti 13. században, csupán ötven év leforgása alatt egész civilizációk tűntek el rejtélyesen a Föld felszínéről. A katasztrófáról a Biblia és maga Homérosz is említést tesz. Vajon természeti csapás okozta az ősi civilizációk vesztét, vagy emberi kéz tehet a hatalmas pusztításról? A DoQ műsorán május 6-án startoló Az Égei-tengeri apokalipszis című dokumentumfilm bemutatja az armageddont, melyről csak kevés történelemkönyv tesz említést.

Az i.e. 1200-ban bekövetkezett apokalipszis egyetlen emberöltő alatt tűntette el a világ szeme elől a minószikat, hettitákat, mükénéieket és a kánaáni civilizációt, ráadásul Egyiptom legendás erejét is jelentősen meggyengítette. A máig rejtélyes katasztrófáról az Ótestamentum és Homérosz is említést tesz világhírű eposzaiban. Számos teória született már arról, mi okozhatta a hatalmas pusztítást. A kutatók kezdetben feltételezték, hogy természeti csapások – üstökösök, földrengések és vulkánkitörések – állhatnak a népcsoportok drasztikus eltűnése mögött.  Más tudományos vélemények szerint a bronzkori civilizációk más területekre menekültek a természet háborgó erői elől és ott asszimilálódtak, ám írásos dokumentumok hiányában egyik teóriát sem sikerült meggyőzően bebizonyítani.

Krzysztof Nowicki, antropológus egy vadiúj elmélettel állt elő. A régész Kréta szédítő magasságában, a Karfi-hegyen kutatta a bronz kor nyomtalanul eltűnt civilizációit, mikor olyan romokra bukkant, ami korábbi ismereteinken is túlmutat. Elmélete szerint az ősi népek a tengerparti ideális lakókörülményeiket feladva költöztek a zord időjárású hegy tetejére, ezt pedig nem természeti, hanem emberi fenyegetés miatt tették. A feltételezett elkövetők a titokzatos tengeri népek lehettek, akik ókori portyáikon hódították meg a keleti mediterrán világot. Támadásaikat nagy veszteségek árán egyedül az egyiptomi civilizáció élte túl – arról, hogy kik is voltak ezek a harcosok, és hogyan igázták le a világ leghatalmasabb erőit mindössze ötven év alatt kiderül a DoQ Az Égei-tengeri apokalipszis című dokumentumfilmjéből.

Tudjon meg még többet Az Égei-tengeri apokalipszis című dokumentumfilmből május 6-án 21.00 órától a DoQ műsorán!


Hasonló cikkek