Posztszovjet kálvária: Mi történik Kazahsztánban?
Jelen sorok írója szakadatlan figyelemmel követi a Kazahsztánban zajlódó események kibontakozását, hiszen volt szerencsém néhány alkalommal járni ebben a távoli, mégis kulturálisan hozzánk oly közel álló országban. Az elsőre szürreális élményt adó fővárosban is jártam, ám a kulturálisan pezsgő Almati került igazán közel hozzám, az a város, ahol jelenleg a legsúlyosabb összeütközésekről lehet hallani. Hosszú évek óta várjuk, hogy Kazahsztánba is elér a posztszovjet országokon végig rohanó futótűz, ám talán nem én vagyok az egyetlen, akire az időpont és az intenzitás nagysága is meglepetésként hatott.- Erbszt Adrienn geopolitikai elemző jegyzete.
Kazahsztánban, ahogyan a környező köztársaságokban is szokás, az ország vezetői általában vagy halálukig uralkodnak, vagy uralkodó családok alapítása révén tartják egy kézben a hatalmat. Az 1991-ben függetlenné vált Kazahsztán első elnöke, Nurszultán Nazarbajev sajátos politikai útja során igyekezett a jellegzetesen autoriter kormányzást demokratikusabb keretek közé helyezni, azonban a kormánykerékről egy lélegzetvételnyi időre sem vette le a kezét, s mikor kora már gyengítette fogását, családtagjaira, bizalmasaira testálta át a vezetés terhének egy részét. Mindazonáltal még mielőtt kemény következtetéseket vonnánk le a kazah államirányítási struktúra milyenségéből, illetve elítélnénk az ország autoriter és antidemokratikusnak tűnő jellegét, ne felejtsük el, nem a nyugati világ városaiban járunk, hanem a kőkemény geopolitikai adottságokkal megáldott, zord szeleket fújó Közép-Ázsiában. A földrész azon részében, amely folytonos hatalmi harcok terepe volt a cári Oroszország, a Mongol Birodalom, a Szovjetunió, vagy éppen a jelenlegi orosz-amerikai-kínai-(török) hatalmi ambíciók kereszttüzében.
Ottani mértékekben Kazahsztán meglehetősen kis távolságra helyezkedik el a Közel-Kelet bajlós eseményeitől s annak minden következményével számolnia kell, de leginkább az iszlamista szélsőségek fenyegetésével, az ország a maga muzulmán vallása miatt is komoly célpontja a terroristák törekvéseinek, hát még az olyan hozzá közel fekvő területek miatt, mint Oroszország muszlim lakta vidékei, a Kaukázus, Közép-Ázsia többi országa, Afganisztán, Pakisztán, India és Kína ujgurok által lakott területei. Mindez pedig az országot nem csak a terroristák célországává, hanem elsősorban azok tranzitországává teszi. Ennél talán még meghatározóbb a három nagyhatalom + egy középhatalom harca az ország területén. Oroszország, Kína, az Egyesült Államok és Törökország nagyjából a Szovjetunió szétesése óta jelentős törekvéseket tesznek annak érdekében, hogy a világ kilencedik legnagyobb területű országát a saját érdekzónájukba helyezzék, de legalábbis eltávolítsák a többi háromtól.
Kazahsztánnak azzal is számolnia kell, hogy a környező, vele együtt viszonylag friss függetlenséggel felruházott országoknak is komoly belpolitikai problémái vannak, melyek a jelenlegi kazah eseményekhez hasonló kimenetelűekké is válnak olykor – legutóbb Kirgizisztánban tapasztalhattunk komoly válsághelyzetet. Ráadásul ezek az országok hiába tagjai közösen számos nemzetközi, regionális, vagy kulturális szervezetnek, egymással is kisebb-nagyobb határvitáik, etnikai összefeszüléseik vannak.
Mindez a nap, mint nap a levegőben lógó, súlyos destabilizációs tényező pedig közel sem az összes. Ezekkel viszont a mindenkori kazah kormánynak kell megküzdenie időről-időre, vagy akár folyamatosan egyszerre. Eltekintve a felsoroltaktól, komoly szerepet játszanak az ország kormányzati szokásainak kialakulásában a történelmi hagyatékok – a szeldzsuk, a mongol, a cári, vagy a szovjet birodalmak egyaránt komolyan hatottak Kazahsztán kialakulásának dinamikájára és milyenségére – de a türk törzsi kultúrának és vallásnak is komoly ráható szerepe van még ma is az országra. Még egy lényeges faktort ki kell emelnünk Kazahsztán kapcsán, az pedig hatalmas gáz, olaj és urán tartalékai, illetve egyéb ásványi anyagokban gazdag földjei. Mindez egyszerre lehet áldás és átok is.
Összességében figyelembe véve ezen tényezőket kijelenthetjük, hogy az ország olyan sajátosan túlfeszített kulturális, történelmi, geopolitikai és biztonsági helyzetben található, amely megkívánja a szigorú ellenőrzést a hatalom részéről.
Líbia esetében, vagy más az arab tavasz során elvérzett autokratikus államok esetén is láttuk mit eredményezett egyes diktátorok eltávolítása, az addig fenntartott – még ha nem demokratikus eszközökkel is – rend szétesett, s ez nem csak ezen országok évtizedes kollapszusát eredményezte, hanem a teljes közel-keleti, észak-afrikai régió, sőt részben az európai és afrikai térség különböző mértékű destabilizációját is elősegítette. Gondoljunk csak az Európára rázúduló tömeges migrációra, illetve a felszaporodott terrormerényletekre, vagy az afrikai kontinensen teret hódító Iszlám Állam és Boko Haram megállíthatatlan feltörésére.
Ami ma történik Kazahsztán területén részint meglepő, részint azonban teljesen várható folyamat is volt a tekintetből, hogy az ország bár mesterien próbál egyensúlyozni, mégis folyamatos megpróbáltatásokkal kell szembe nézzen az oroszbarátság, a kiváló kínai kapcsolatok, a dinamikusan fejlődő nyugati kapcsolatok és a mélyen gyökerező török elköteleződés egyidőben való fenntartása miatt. Mindemellett a már említett biztonsági fenyegetettség, mely a környező országokból/ba áramló terroristák révén napi szintű odafigyelést igényel szintén komoly kockázatot jelent a stabilitás fenntartására. Néhány éve éppen Almatiban tapasztaltam meg ezt az európai szemmel túlzónak ható készültséget a hagyományos tavaszünnep, a Nauriz alatti nagyszabású rendezvényeken. Mindenhol kordonok és akadályok keresztezték az utat, s készenléti rendőrök, katonák és bizonyára a tömegben elvegyült szolgálatisok sokaságával igyekeztek megelőzni a terrormerényleteket a vidámsággal megtelt utcákon. Meghívóinkat meg is kérdeztem akkor, hogy valóban szükség van ekkora készültségre, hiszen a város kívülállóként nézve nyugodtnak, barátságosnak, vendégszeretőnek és pezsgőnek hatott. Ám az ottani viszonyokat jól ismerő kísérőink elmondták, hogy e nélkül akár komoly katasztrófák is előfordulhatnának ezeken a tömegrendezvényeken.
Az eddig ecsetelt alapkörülményeket pedig csak tovább nehezítik a koronavírus okozta gazdasági és társadalmi problémák, a súlyos kijárási korlátozások, az emelkedő energia és élelmiszer árak folyamatosan rontották a közhangulatot. Ezzel az adalékkal pedig igencsak tűzveszélyes koktél kerekedett ki az országban, aminek eredményei a napok óta tartó, súlyos harcok a nagyvárosokban.
Talán, ha van ország, akinek különösen fontos minden mozzanat Kazahsztánban, az Oroszország. Az ő számára több szempontból létfontosságú a kazah stabilitás és szövetségi viszony. Geostratégiailag ki kell emelni, hogy Oroszország Kazahsztánnal tartja fent a leghosszabb határszakaszt (egyben a világ leghosszabb szárazföldi határszakasza is), több mint 7500 kilométeres békés, nyitott határvonal garantálja ennek a szakasznak és a hozzá kapcsolódó területeknek a biztonságát. A Kreml és az orosz költségvetés rémálma valósulna meg, ha ezt a határszakaszt fokozottan kellene védeniük. Politikai szempontból a két ország adja az Eurázsiai Gazdasági Unió alapmagját, melynek kigondolója is maga a 2019-ben visszavonult elnök, Nurszultan Nazarbajev. Az eurázsiai szövetség mellett Kazahsztán jelentős partnere Moszkvának a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetében és a Sanghaji Együttműködési Szervezetben, mindkettő elsősorban védelmi és katonai funkciókat lát el a térségben. Ezen felül Kazahsztán orosz szempontból komoly csillapító erőként részt vesz a Türk Tanácsban és az Iszlám Konferencia Szervezetében. Ezek azok a platformok, melyek komoly figyelmet igényelnek Moszkva részéről az Oroszország területén élő körülbelül 15 millió muzulmán és a nagyszámú türk népek miatt.
Nem csak Moszkva, de Peking számára is rendkívül fontos kereskedelmi útvonalak hálózata szeli át a hatalmas országot, köztük is a legjelentősebb az Új Selyemút kezdeményezés Európát Kínával összekötő szakasza. Hatalmas mértékű exportot bonyolít Kína és Oroszország Kazahsztánon keresztül, illetve Kazahsztán is Oroszországon keresztül. Etnikailag is komoly számadatokról számolhatunk be, millió körüli kazah él orosz földön és hozzávetőlegesen négy millió orosz Kazahsztánban. Számos orosz-kazah vegyes vállalat működik Kazahsztánban (több mint 7000), és nem feledkezhetünk meg az olyan stratégiailag fontos létesítményekről sem, mint a Bajkonur űrállomás, vagy az energiastratégiai szempontból oly fontos uránbányákról. Bajkonur város és az űrközpont védelmét a zavargások kirobbanása óta nem véletlenül erősítették meg, itt találhatók az Orosz Szövetségi Űrügynökség, a Roszkoszmosz kihelyezett bázisai. Kazahsztán 2050-ig évente körülbelül 115 millió dollárt kap a létesítmény bérbeadásáért az oroszoktól, így nevezhetjük akár a kazah Krímnek is a várost. Összesen mintegy 76 ezer ember él a településen, közülük 25 ezer orosz állampolgár. Az űrállomáson kívül más katonai létesítmények, repterek is találhatók az ország területének különböző pontjain, illetve számos jelentős orosz autópálya – magyar-szlovák mintára – Kazahsztánon keresztül köt össze orosz városokat.
Kazahsztánban olyan nagy orosz cégek működnek, mint a Lukoil, a Rosznyeft és a Gazprom, szénbányákba és a távközlési szektorba is jelentősen beépültek az orosz vállalatok. A két ország közti kereskedelem a csúcsokon járt a világjárvány kirobbanása előtt, nem beszélve a hatalmas beruházásokról. Az uránbányák jelentős részében van orosz érdekeltség, s nem lehet eltekinteni attól sem, hogy Kazahsztán jelenleg a világ legnagyobb radioaktív fémszállítója. A Nukleáris Világszövetség szerint 2020-ban a kazahsztáni urántermelés a világtermelés körülbelül 41%-át tette ki, és ennek a mennyiségnek körülbelül 40%-ka orosz eszközök által került napvilágra. Ma, amikor az energiapiacon visszaszorulóban vannak a fosszilis energiahordozók a károsanyag kibocsátásuk miatt, a nukleáris energia rendkívül fontos tényezővé válhat. Erről árulkodik az Európai Bizottság néhány héttel ezelőtt tett nyilatkozata, mely szerint van esélye annak, hogy zöld energiává minősítsék az atomot. Ebből az aspektusból nézve is felerősödik Kazahsztán szerepe a világban.
Mindez csak néhány, ám annál mélyebb kapocs mely összeköti a két országot, így nem csoda, hogy Moszkva azonnal teljesítette a kazah elnök segítség kérését a KBSZSZ felé és csapatokat mozgósított az ország területére. A napokban, a KBSZSZ keretein belül odaküldött orosz békefenntartó misszió legnagyobb valószínűséggel az országban található, Moszkva számára stratégiailag fontos létesítményeket fogja védelem alá helyezni, ezen felül várhatóan besegít a kazah rendvédelmi erőknek a stabilitás visszaállításában. Bár az Oroszországi Föderáció Védelmi Minisztériuma úgy nyilatkozott, hogy a kazah féllel kötött megállapodás alapján a KBSZSZ békefenntartói nem vesznek részt a közrend megteremtését célzó hadműveleti intézkedésekben, hanem a létfontosságú létesítmények, repülőterek és kulcsfontosságú infrastruktúra védelmére szolgáló feladatokat látnak el. A KBSZSZ tagjai (Oroszország, Fehéroroszország, Örményország, Kirgizisztán, Tádzsikisztán) egyöntetűen egyetértettek abban, hogy támogatni kell a hivatalos kazah kormányt a jelenlegi helyzetben.
Az orosz vezetésen túl kiáll a kazah kormány mellett a Kínai Népköztársaság vezetője, Hszi Csin-ping is, aki szerint külföldi erők keze van a zavargásokban. Ugyanígy vélekedik a The Times of Israelnek nyilatkozó, Almatában székelő, kazahsztáni főrabbi is, aki úgy fogalmazott, hogy ezek a tüntetők nem kazahok. Tokajev kazah elnök is külföldiek sokaságáról számolt be, továbbá 20.000-es nagyságrendű terrorista csoportokról, melyek a korábbi főváros Almatit támadták meg. Mindezt nem támasztották alá egyelőre bizonyítékokkal. A folyamatokat figyelve a kazah vezetés egyáltalán nem kíván tárgyalni a tüntetők/erőszakos rendbontók egyik válfajával sem, szerintük ugyanis nincs miről egyezkedni a terroristákkal. A tűzparancsban, a katonaságban, a készenléti rendőrségben és a különleges erőkben, az önszerveződött népi milíciákban, továbbá a szövetséges országok katonai segítségében bízik a kazah vezetés, s mindezek tényleges jelenlétét elnézve lehet oka a reményre.
Mindenképpen felmerül azonban egy furcsa kettősség a kazah eseményekben. Egyfelől meglepő, hogy váratlanul, ekkora tömegek jelentek meg az utcákon úgy, hogy a kormány sem számított rájuk egyáltalán. Ráadásul Tokajev bejelentései alapján felfegyverzett tíz-, húszezres seregekben támadták meg Almatit a terroristák. Mindez felveti a kérdést: hol voltak a titkosszolgálatok, a hadsereg, hogy nem vették észre azt, amikor ilyen tömegben fegyveresek érkeztek az országba? Másfelől azonban az is elgondolkodtató, hogy milyen határozottan és gyorsan reagált a kazah kormány eddig az eseményekre. Hadsereg, kíméletlen harcok, súlyos kijelentések terroristákról, külföldi agresszorokról, s gyors segítségkérés Moszkvától, s az általában szunnyadó oroszok pikk-pakk meg is érkeztek. Vagyis először teljesen inkompetens módon elbénázzák az elhárítást, majd hirtelen magukhoz tértek s azonnal ráncba szedték magukat. A gyorsaság mögött állhat az is, hogy a kazah kormány az idővel versenyez; ha a rendvédelmi erők elkezdenék szép lassan letenni a fegyvert, vagy esetleg átállni a tüntetők oldalára – ahogyan az már előfordult párszor a történelemben – komolyan fájhatna már a feje a kazah vezetésnek. Lesz még ezen mit gondolkodnia a kazah kormánynak és a világ elemzőiknek is.
A környező országok és Törökország is kiálltak türk szövetségesük mellett, továbbá a nem rég hasonló cipőben járó fehéroroszelnök is, Alekszandr Lukasenko. Visszafogottan nyilatkozik a Nyugat azonban. Az ENSZ-ben és az Európai Unióban is felszólaltak az emberi jogok mellett, illetve a politikai rabosítások ellen – mára 4200 főt tartóztattak le – ám sokkalta higgadtabban kezelik a Kazahsztánban zajló zavargásokat – amik már utcai harcokba fordultak át lőfegyverekkel, számtalan civil és hivatásos áldozattal – mint a korábbi belarusz eseményeket, melyek jóvalta szerényebbek voltak. Az amerikai külügyminiszter nyilatkozata is szinte hihetetlen súlytalan a fehéroroszhoz képest; Blinken szerint a kazah kormány meg tud önállóan birkózni a tüntetésekkel, mindössze azt kérdőjelezi meg az USA, hogy valóban szükséges volt-e bevonni az orosz hadsereget. A külügyminiszteri szóvivő beszámolt az amerikai és kazah külügyminiszterek telefonos beszélgetéséről is, mely során Blinken kifejtette, hogy az Egyesült Államok teljes mértékben támogatja Kazahsztán alkotmányos intézményeit és a média szabadságát, és kiáll a válság békés, jogokat tiszteletben tartó megoldása mellett. Semmi diktátort kiáltás, vagy fenyegetés.
Mindenesetre a szópárbaj megindult az amerikai és orosz külügyminisztériumok között, s meg is ihlette őket a frappáns válaszokra. Blinken adta meg a kezdő rúgást, amikor úgy fogalmazott az orosz csapatok bevonásával kapcsolatban Kazahsztánba, hogy: „A közelmúlt történelmének egyik tanulsága az, hogy ha oroszok vannak már a házadban, néha nagyon nehéz rávenni őket, hogy távozzanak!” Az oroszok viszonválasza sem éppen történelmi túlzás: „Ha Anthony Blinken annyira szereti a történelemórákat, akkor a következőket kellene figyelembe vennie: amikor amerikaiak vannak a házadban, összességében nehéz életben maradni, vagy megúszni, hogy kiraboljanak, megerőszakoljanak!” Az orosz külügyminisztérium Vietnámot és Irakot hozta fel példának. Mindkét nagyhatalom elmondta a másik galádságait, ám egyelőre nincs más a porondon Kazahsztánnal kapcsolatban.
Van aki külső erők beavatkozásáról beszél, van aki belső feszültségek kirobbanásáról. Kazahsztán belső és regionális helyzetét elemezve az utóbbi nem elegendő egy ilyen súlyú, háborús helyzet megteremtéséhez – hiszen nem átlagos tüntetők, akik repteret, állami intézményeket tudnak elfoglalni. Bár érdemes megemlíteni, hogy annak idején az Iszlám Állam soraiban párezer kazah szélsőséges is harcolt Szíriában, elképzelhető, hogy ezek közül van, aki visszatért és csoportokat szervezett belföldön maga köré.
Na de milyen külső erőkről beszélhetünk? A szokásos amerikai-orosz hacacáréról a posztszovjet térségben? Ennek a realitása teljesen lehetséges, bár vannak tényezők, amik nem teszik olyan egyértelművé, mint Ukrajna esetében. Az USA számára veszélyessé vált az orosz-kínai szövetség, s Kína egyre intenzívebb feltörekvési szándékaival az elsőszámú trónbitorló helyét is elnyerte. Kazahsztán borításával az USA egyszerre hívja ki Kínát és Oroszországot maga ellen, s az időszakos káoszon túl, sokat nem nyerne vele, hiszen Peking és Moszkva együttes földrajzi, illetve politikai, gazdasági dominanciájával nem sokat tud kezdeni hosszú távon. Ha azonban csak Moszkva a célpontja Washingtonnak Kazahsztán kapcsán, akkor még inkább Pekinghez fogja szorítani az oroszokat, s ez megintcsak nem tűnik túl jó stratégiának.
A törökök is jelentősen próbálnak a kaukázusi és közép-ázsiai térségben terjeszkedni, azonban Kazahsztán számukra – főleg a jelenlegi gazdaságilag válságos állapotukban – túl nagy falat, főleg, hogy itt ők is egyszerre kell farkasszemet nézzenek a kínaiakkal és az oroszokkal. Itt sem kell különleges képesség az erőviszonyok megítéléséhez. Ráadásul Erdogan kiáll kazah kollégája mellett, még ha nem is tetszik nekik az orosz katonai beavatkozás. Vannak híresztelések, melyek Nagy-Britannia aktiválódását is látják a folyamatok mögött, tény, hogy az orosz-brit kapcsolatok erősen feszültek, de a britek számára is túl ambíciózus álom a medve és sárkány által közrefogott ország. Más potenciális tényező nem maradt csak Kína és Oroszország. De miért akarnának a saját fészkükbe piszkítani? Egy lehetséges okra tudunk gondolni; a megelőzésre. Kazahsztán, ahogy a többi posztszovjet ország is előbb-utóbb sorra kell kerüljön.
Ez az egyetlen ország, ahol 2019-ig, egyhuzamban tisztségben tudott maradni egy olyan elnök a független Kazhasztán kikiáltása óta, aki korábban a Kazah Szovjet Szocialista Köztársaság vezető tisztségét is ellátta 1991 előtt. Várható volt, hogy névleges visszavonulása még nem elegendő, s a korábban Ukrajnát, Grúziát, Kirgizisztánt, Fehéroroszországot is elérő hullám ide is el fog érni. Tehát, ha ez biztosan megtörténik, nem jobb megelőzni? Egy kontrollált káosszal túl lenni rajta, majd megerősített katonai jelenléttel újabb békés érát teremteni az orosz stratégiai célokkal összhangban?
A gyors reakció és szervezettség ezt sejtetheti, illetve ebből a szempontból az ukrán határon „érthetetlenül” állomásozó hatalmas orosz hadsereg szerepe is értelmet nyerhet. Hiszen mindenki – Amerikától- Európáig – hónapokig attól rettegett, hogy kitör az oroszok miatt Ukrajnában egy harmadik világháború. Lehet, hogy eleterlés volt mindez az oroszok részéről? Grúzia, Ukrajna után láthattuk, hogy Fehéroroszország kapcsán már határozottabban lépett fel a moszkvai vezetés. Kazahsztán pedig, ha lehet ezt mértékegységben mérni, még fontosabb Oroszország számára. Nem engedhet meg magának egy újabb destabilizálódott, hozzá minden szempontból ennyire közelálló országot a szomszédjában. Ráadásul kockázatos az is, hogy mikor történik egy esetleges felbolydulás a hatalmas ázsiai országban? Éppen akkor milyen lehetőségei lesznek az oroszoknak, milyen lesz a nemzetközi helyzet? A mostani talán ideális helyzet lehet ennek kezelésére, ráadásul egy kalap alatt likvidálni is lehet azokat az erőket, amik az orosz érdekszféra ellen működnek. Természetesen ezek csak találgatások, ám egyértelműen elmondható, hogy nem szokványosan álltak fel az erőviszonyok Kazahsztán kapcsán.
Vannak nehéz sorsú országok, akik a nagyhatalmak és regionális középhatalmak összecsapásaitól hangosak, ezek közé sorolható a mi kelet-közép-európai térségünk, de hatványozottan ide tartoznak a volt szovjet köztársaságok. A posztszovjet államok hirtelen és frissen megszerzett függetlenségükkel való megbirkózása a nagyhatalmak háttérben zajló kőkemény harcainak tükrében éppen olyan nehéz feladat, mint amikor a kezdő úszót a mélyvízű hullámmedencébe dobják be vízhez szoktatás gyanánt. Csak szurkolhatunk, hogy fent tudják tartani a fejüket a vihar elültéig.
Ha tetszett a cikk, kérjük, támogassa a PannonHírnök munkáját és kövessen minket a Facebookon
