Nem minden arany, ami fénylik! Szórakoztatóelektronikai cikkeknél nem érdemes már csak a márkanévre hagyatkozni – írja a vg.hu
Az oldal egy cikkre hagyatkozik, amely a Manager Magazin szeptemberi számában jelent meg. Mint írják, a szórakoztatóelektronikában egy-egy új márka bevezetése dollármilliókat visz el, a régiek „kiselejtezésével” viszont óvatosan kell bánni, hátha egy nosztalgiahullámra felültetve még ki lehet belőlük sajtolni valamennyi pénzt. Aki előretekintően erre is gondol, az nem kótyavetyéli, nem silányítja el az emberi emlékezetben megbecsült pozíciót elfoglalt márkanevet.
A Grundignak például bérelt helye volt a legnagyobb és legmegbízhatóbb márkák élmezőnyében, a rádiózástól a tévégyártáson át úttörő innovációk sora fűződik hozzá, ám a 2003-as csődöt követő évtized rémálmok sorozatát hozta. A török Koç Holding és az Arçelik csoport szerezte meg a Grundig maradékát a márkanévvel együtt, ám termékeit üzletpolitikájukban alsóbb szintekre pozicionálták. A Grundiggal felcímkézett áruválasztékban a gombelemektől az olcsó zsebrádión át a Magyarországon bérgyártásban készült képcsöves tévékig sok minden megtalálható volt, a német minőség viszont a török kivitelezésben már nem köszönt vissza. A mobilpiacon is hamar megbuktak. Ám a törökök is fejlődnek, Beko márkájukkal a háztartási nagygépek európai piacán mára elismerést vívtak ki. A Grundig nevet pedig most próbálják visszavezetni oda, ahova azt a legendás cégalapító, Max Grundig mindig is szánta.
Ilyen hibát nem követett el a japán Panasonic, amely az 1965-ben bevezetett Technics márkával a vájt fülű hifirajongókat célozta meg és láncolta magához. A márka évtizedeken át az elsők között szerepelt azoknak a kívánságlistáján, akik nem vágytak luxusra, de a legjobb hangzásban szerették volna lemezeiket, kazettáikat és CD-iket megszólaltatni. Ha a csőd szele nem is csapta meg a Panasonicot, a cégvezetés 2010-ben a márka s vele az analóg hangtechnika kényszerű nyugdíjazásáról döntött.
A zenekedvelőkből és a technikai berendezéseket munkaeszközként használó disc jockey-kból álló törzsközönség azonban nem hagyta annyiban, nyomásukra a japánok 2015-ben úgy döntöttek, piacra dobják új, közvetlen meghajtású lemezjátszócsaládjukat, emellett csúcsminőségű fejhallgatókat és hangszórókat is felvesznek a kínálatukba.
S ha már Thomson, a francia brand sem kopott ki minden piacról, Indiában például most vezetik be televízióik árusítását e név alatt. A Technicolor csoporthoz tartozó Thomson ma már teljesen kivonult a szórakoztatóelektronikából, a névhasználatból azonban még profitál. Termékeit a kínai TCL tévégyártó és az amerikai Audiovox gyártja és forgalmazza. A TCL-lel visszaevezhetünk Európába, a kínaiak ugyanis egy másik legendát, a német Dualt is megszerezték, és egy ideig saját termékeiket e néven forgalmazták az Egyesült Államokban. A Dual a Technicshez hasonlóan elsősorban gramofonjairól, majd lemezjátszóiról vált világhírűvé.
A második világháború után a Steindinger fivérek cége Európa legnagyobb lemezjátszógyártójává fejlődött, fénykorában 3000 embernek adva munkát. Profiljukat magnókkal és lejátszókkal bővítették, ám az olcsó és immár jó minőségű japán konkurenciával ők sem tudták felvenni a versenyt. Az 1982-es csőd után rövid ideig a Thomsonnál találtak otthonra, onnan hat évre rá visszatértek a Schneider Rundfunkwerkéhez, amelynek neve szintén ismerősen csenghet a hazai fülnek. A Schneider 2002-ben dobta be a törülközőt, s került a TCL birtokába. A Dual azonban ezt nem várva ki, két részre vált: a német csúcsminőséget képviselő lemezjátszóvonalat a ma is aktív Alfred Fehrenbacher GmbH képviseli, míg a Dual DGC GmbH az európai piacra gyártat a Távol-Keleten szórakoztatóelektronikai tömegtermékeket.
A TCL az amerikai jogokat eladta a dél-koreai Namsungnak (nem összetévesztendő a Samsunggal), amely belépő szintű, kommersz termékeit árulja Dual néven a tengerentúlon.
Forrás: vg.hu
