Michael Fassbender öntörvényű zseniként is zseniális

A rövid kedvcsináló után kijött az első előzetes a Steve Jobs-filmhez, melyben Michael Fassbender brillírozik. Hálás feladat egy bogaras, nehezen kezelhető zsenit eljátszani, és Fassbender úgy tűnik, minden energiáját beleteszi a szerepbe, hogy teljes legyen az átváltozás.

A Steve Jobs három fontos állomását mutatja be a címszereplő karrierjének, a Macintosh, a NeXT és az iMac leleplezését. A forgatókönyvet Aaron Sorkin írta, aki most is fergeteges mondatokat adott a főszereplője szájába. A világ teremtésével példálózik Jobs, egy másik pillanatban pedig karmesternek képzeli magát.

 

Nem véletlen, ha valakinek a Social Network– A közösségi háló ugrik be az előzetes alapján. A Jobs-ot eredetileg David Fincher rendezte volna Sorkin könyvéből. Végül Danny Boyle vezényelte le, aki a Gettómilliomos és a 127 óra után ismét reménykedhet, hogy filmje ott lesz az Oscaron. Az amerikai mozikban október 9-től játsszák a Steve Jobs-ot, Magyarországon jövő januárban nézhetjük meg.

 


Hasonló cikkek