Michelangelo ujjlenyomatát őrzi egyik viaszszobra

Egy kis viaszszobor az eddiginél talán még közelebb vihet minket Michelangelo alkotói folyamatához.  A londoni Victoria & Albert Múzeum (V&A) szakemberei egy befejezetlen márványszoborhoz készített sötétvörös viaszszobron fedezték fel a reneszánsz mester ujjlenyomatát.

Egy múzeumi lista szerint a szobor egyike volt azon több mint 40 életnagyságú figurának, amelyeket II. Julius pápa díszes római síremlékéhez tervezett. Michelangelo elkezdett dolgozni egy nagyobb márványváltozaton, amelyet “Fiatal rabszolgának” neveztek el, bár a művet nem fejezte be.  Az 500 éves “Egy rabszolga” című viaszszobor egy fiatal meztelen alakot ábrázol, aki arcát karjával fedi el.

A V&A egyik vezető kurátora Peta Motture szerint “Izgalmas látvány, hogy Michelangelo egyik ujjlenyomata megmaradhatott viaszban. Az ilyen nyomok a művész alkotófolyamatának fizikai jelenlétére utalnak“.

Michelangelo köztudottan sok vázlatát megsemmisítette, így a fennmaradt viaszmodell ritka betekintést nyújt munkafázisának korai folyamataiba. Motture szerint a nyom egy példája annak, “ahol az elme és a kéz valahogy összeér”, hozzátéve: “Az ujjlenyomat közvetlen kapcsolatot jelentene a művésszel“.

A “Fiatal rabszolga” véglegesített terve, amely ma a firenzei Accademia Galériában található, több szempontból is eltér a korai viaszmodelltől, ami arra utal, hogy Michelangelo egy későbbi szakaszban finomított eredeti tervén.

 


Hasonló cikkek