Bár bolygónk számos régiójára majdhogynem kihatással sincs, mégis a világ vezető híre ma az ukrajnai háború. Bődületesen sok álhír terjeng, s rengeteg emóciót vált ki a téma az emberekből; gyűlöletet, vagy éppen imádatot. S nem is csoda, hogy sokak képesek a konfliktus résztvevőivel, helyszíneivel, történeti kronológiájával kapcsolatos minden alaptudás nélkül oldalak mellé állni, hiszen éppen ezt a féle fekete-fehér politikát sulykolja a nagypolitika is az irányukba, s észre sem veszik, hogy annak kiszolgáló szereplőivé válnak. Legyen szó bármely oldalról. Ma a közösségi média elképesztő frusztráció tárházává vált, ahol ellenőrzés nélkül osztanak meg videókat, cikkeket olyan eseményekről, amik sok esetben, vagy meg sem történtek, vagy teljesen más módon zajlottak le. Veszélyes fegyver lett az internet. Erbszt Adrienn jegyzete
Ez a frusztráltság azonban nyilvánvaló, hogy sokkal mélyebbről ered, mint az átlagos social media és sajtó manipuláció, mely csak ismételten bebizonyítja elfogultságát, politikai motiváltságát. Azon túl, hogy az ukrajnai háború közelségét valóban a bőrünkön érezzük – a menekültek, a szankciók okozta gazdasági károk szintjén egyelőre csak – sokkal nagyobb és hevesebb reakciót vált ki világszerte, mint a pár évtizede dúló, borzalmakkal teli délszláv háború. Az ukrajnai orosz beavatkozás az évek óta átalakulóban lévő világrendnek egy hatalmas és jelentős mérföldköve, s ezért rengeti meg az összes kontinenst, azért szegeződik oda ma Indiától Szaúd-Arábiáig, Brazíliától Londonig és Washingtontól Fokvárosig minden szem. Ukrajna ma a Nyugat harca a felkelő Kelettel, akit az előörs Oroszország képvisel, de mögötte várakozik a hatalmas Kína is, s mindenki más, aki nem szeretné elkötelezni magát addig sem a Nyugat, sem a Kelet mellett, amíg ki nem derül ki lesz az erősebb.
Váratlannak éljük meg az oroszok döntését, bár lehetne itt beszélni arról is, hogy hónapok óta próbál a hivatalos Moszkva diplomáciai síkon figyelmeztetni a Nyugat terjeszkedő magatartásának következményeire, ám ezt senki sem vette komolyan. Ugyanakkor be kell látnunk; arról beszélni, hogy bármelyik fél is minden diplomáciai erőfeszítést megtett volna, nem lehet jogos, hiszen akkor nem fajultak volna idáig az események. Azt semmi esetre sem nevezhetjük diplomáciai erőfeszítésnek, hogy leülünk ugyan tárgyalni, de milliméternyi mozgásteret nem adunk a másik tárgyalófélnek. S éppen ez utóbbi zajlik az ukrajnai háború kitörése óta eltelt nyolc évben. A Nyugat nyeregben érezhette magát eddig, az oroszok pedig csak futottak mellettük, 2022-re azonban ez a nyereg meglazult, s Moszkva könyörtelenül belekapaszkodott a gyeplőbe. Egy megválaszolatlan kérdés maradt csak: ki üli meg végül a lovat, jelen esetben Ukrajnát?
Alapvetően nincs meglepetés az oroszok offenzív döntésében, ha tehették volna, valószínűleg már 2013-2014-ben megtették volna ugyanezt, azonban akkor sem gazdaságilag, sem katonailag, sem szövetségesi szinten nem voltak erre készen. Számukra Ukrajna több mint egy átlagos érdekszféra, kulturális és történelmi gyökerekkel kötődnek hozzá, így annak elvesztése a biztonságpolitikai kockázatokkal egyetemben spirituálisan gyökereik fellazítását, elszakítását is jelentené. A Szovjetunió felbomlását az oroszok gyakorta hasonlítják a magyarok Trianonjához, az akkor legnagyobb válságát élő orosz vezetés le kellett mondjon területei hatalmas részéről, sőt sok esetben azok átkerültek legnagyobb riválisának fennhatósága alá – mint a Baltikum a NATO körébe. Mára azonban Moszkva meghúzta a már sokszor hallott vörös vonalait, s egyértelműen kijelentette, hogy azokon mostantól nincs áthaladás, de még átkacsintgatás sem.
Hogy az ukrajnai hadművelet megindításában szerepet játszott-e a NATO bázisok telepítése, vagy esetleges atomfegyver gyártása a Csernobili Atomerőmű nukleáris hulladéktárolójában talán nem is számít, hiszen bármilyen tervek is voltak a háttérben egy biztos; Ukrajnát a washingtoni érdekszférába kívánták csatolni, amit a mai Oroszország láthatóan már minden áron meg fog akadályozni. Ukrajna megkapta a kellő nyugati biztatást ahhoz, hogy szembe forduljon addigi fő szövetségesével, s az Európai Uniós és NATO-s tagság szép, új reményében feladja gazdasági és energetikai biztonságát.
Mindez egy pozitív forgatókönyvvé is válhatott volna talán, ha az ország valóban megkapja NATO és EU tagságát, s nem csak a nyugati ambíciók eszközeként funkcionál. S miközben hitegették a belpolitikai élet katasztrofális korrupciós jelleget kezdett ölteni, ezzel párhuzamosan jóformán megszűnt a belső ellenzék, a szabad sajtó és az életszínvonal is jelentősen lezuhant, ráadásul az ország veszteni kezdett területeiből, s saját állampolgáraival kellett háborúzzon. S mindezt egy olyan ország szenvedi el, melynek mindene tízszeresen megvan ahhoz, hogy európai középhatalommá váljon. Kiváló termőföldjei, tengeri kikötői, szén és földgázkészlete, fémei és más értékes ásványkincsei, erdői és vizei, hatalmas területe és nagy lélekszáma képessé kellett volna tegye ezt az országot a sikerre több mint harminc éves függetlensége óta. Tehát vagy képtelen a függetlenségre, vagy nem hagyják függetlenné válni egyik oldalról sem.
Az oroszok ma megindíthatták érdekszférájukért, s egykori területeikért a háborút, mert a Nyugat hanyatlása látványos utat járt be 2014 óta. Elbukott közel-keleti háborúk sora és azok súlyos következményeiként hatalmas migrációs nyomás, terrormerényletek;
végletessé és már csaknem működésképtelenné váló liberalizmus és kapitalizmus, mely megosztotta a nyugati közösségeket;
illetve Amerikától Franciaországig számos országban folyó verbális polgárháború bontja meg az egykor szoros kötelékeket, melynek hatásai – a nemzetekre nézve – nem sokban térnek el egy tényleges polgárháború okozta, áthidalhatatlan társadalmi szakadéktól. A demokrácia hazájaként és példamutatójaként eddig feltűnő Egyesült Államok erősen hiteltelenítette magát még szövetségesei szemében is az iraki háború igaztalanságával, Afganisztán feladásával, az arab tavasz kudarcos kifundálásával, de még inkább a trumpizmus és a liberalizmus 2020 óta lángoló összefeszülésével. Mindez hatást gyakorolt a legfőbb szövetségesekkel fenntartott kapcsolataira – Európai Unió, Nagy-Britannia, Kanada, Japán, Dél-Korea – de az olyan óvatos nagy versenyzők sem mernek már csak mellette elköteleződni, mint India, vagy Brazília.
Az oroszok ma megindíthatták háborújukat Ukrajnáért, mert az elmúlt évtizedek nyugati kiközösítése, illetve a 2014 óta bevezetett súlyos nyugati szankciók következtében az ország új gazdasági és külkereskedelmi politikát indított el. Míg korábban az oroszokra jellemző volt, hogy mindent inkább megvegyenek, mint megtermeljenek, mostanra ez jelentősen megváltozott. Érdekes példa, hogy a ma gyakran emlegetett Rosztov régió – mely területe nagyobb, mint Magyarországé – hatalmas kiterjedésű földjeit a 2014-es események következtében olyannyira elkezdte megművelni, hogy mára az orosz gabonakereskedelem egyik központjává vált, s míg korábban a törököktől vették a búzát, ma ők árusítják a tenger átelleni oldalára. A gabona alapvetően egy nagyon fontos kérdése a mai gazdasági háborúnak is, hiszen a jelen paraméterek alapján az orosz és ukrán búza adja a világ búzakereskedelmének közel 30%-át, illetve az orosz és ukrán napraforgóolaj a 80%-át. Ebből a csekély adatból is érezhető, milyen hatással lehet ezek hiánya a világpiacra.
A mezőgazdaságon túl az ipar is hasonló fejlesztéseken ment keresztül. Mivel a nyugati gyártású élelmiszertermékekre teljeskörű, válasz embargót vezetetett be Moszkva 2014-ben, elsősorban a nyugati technológiák megvásárlásával igyekezett helyettesíteni a kieső termékeket. Azonban ennél nagyobb lépésekre szánta el magát az energetika területén. Ki kell emelni, hogy Moszkva legnagyobb földgázpiaci partnere továbbra is az Európai Unió, azonban az elmúlt tíz év során számos keleti irányú, nagykapacitású vezetékkel igyekezett diverzifikálni vezetékrendszerét. Elsősorban Kínával sikerült megállapodnia új gázvezetékek megépítésében (pl: Szibéria Ereje Vezeték) és új gázvásárlási szerződésekben, azonban a partnerek közé került Pakisztán, vagy éppen Mongólia is. Ahogy az Európai Unió számára terhes és bizonytalan az orosz energiahordozóktól való függőség, úgy Moszkva számára sem feltétlenül lesz kifizetődő, ha függésben marad európai vásárlóitól. A gáz, olaj, villamos és atomenergia piacokon egyaránt igyekszik partnereket találni keleten és más nem nyugati országokban, ráadásul komoly beruházásokat hajt végre az LNG gázszektorban is. Emellett pedig komoly hangsúlyt fektet az orosz Távol-Kelet felfedezetlen, ásványokban gazdag régióinak benépesítésére és iparosítására, továbbá az Arktika meghódítására, mely hatalmas földgázkészleteket rejteget a jégtakarók alatt.
Ma Oroszország elindíthatta a háborút Ukrajnáért, mert Kínával mondhatni nyílt szövetségre lépett, mely grandiózus hadgyakorlatozásokban, közös űrprogramokban, techonológiai és fegyverfejlesztési együttműködésekben, illetve a nemzetközi porondon az egymás mellett való szolidaritás vállalásában tornyosul elsősorban ki. Látható, hogy a sors összehozta a két ázsiai hatalmasságot, hiszen ami ma Oroszországnak Ukrajna, az Kínának Tajvan. Peking az USA igazi fejtörése, hiszen, ha teszem azt a kínaiak felbátorodva az oroszok lépésein kihasználják a káoszt, s megindulnak Tajvan bekebelezésére, mi fog történni? Milyen szankciókat vezetnek be ellene? Kína gyárt mindent, amire a Nyugat fogyasztói társadalma rá van szorulva, bankjaival, infrastruktúrájával pedig behálózza a világot szó szerint és átvitt értelemben is.
Végezetül ma Oroszország elindíthatta háborúját, mert kapcsolatai a világ számos országával nem is olyan rosszak, mint amilyennek tűnnek a hírek alapján. Dél-Amerikában és a Karib-térségben az elmúlt évtizedek alatt módszeresen, szépen lassacskán olyan partnerekre tett szert, akik holnap igent mondanának egy orosz katonai bázis telepítésére területükön, az amerikai határtól párszáz kilométerre, s akik a moszkvai döntést követően már másnap elismerték a Luganszki és Donyecki Népköztársaságot; Venezuela, Ecuador, Nicaragua. Továbbá visszaköszön a történelemből Kuba is, aki elsősorban kínai és orosz kapcsolataira támaszkodik a vészterhes időkben.
Latin-Amerika legjelentősebb országa, a világ ötödik legnagyobb területű és kilencedik legnagyobb gazdaságú állama, Brazília is figyelemreméltó közeledést mutatott Moszkva irányába. Bolsonaro, aki korábban egyértelműen Trump szövetségese volt, utódjával a hozzá képest túl liberális Biden kormánnyal nem találja a közös nevezőt. Az elmúlt hetekben – Magyarországot megelőzően – a brazil elnök Moszkvában, rendkívül szívélyes keretek közt tárgyalt Putyinnal, s bár az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozattervezetét Oroszország elítélése kapcsán megszavazta Brazília, Bolsonaro nem volt hajlandó elítélni Putyint az ukrajnai hadművelet miatt és országa semlegességéről beszélt a kérdésben.
Az oroszok – elsősorban katonailag – egyre markánsabban vannak jelen Afrikában is, illetve a Közel-Keleten is kihelyezett szövetségesük a romjaiból lassacskán felépülő Szíria és a rettegett nyolcvan milliós Irán. Az is elgondolkodtató, hogy az ENSZ gyűlés Oroszországot elítélő nyilatkozatának szavazásán Kína és India mellett az Egyesült Arab Emírségek is tartózkodott. India látványosan nem akar belefolyni az ukrajnai háború körül kialakult vitákba, Delhinek kifejezetten jó kapcsolata van az oroszokkal, akik nem utolsó sorban a legtöbb fegyvert is szállítják a hindu országnak. A törökök is meglehetősen visszafogottak a kérdésben, sőt, kijelentették, hogy bár elítélik az orosz hadműveletet, ám mégis számos közös projektjük van az oroszokkal – gáz, olaj, atomerőmű, gabona, turizmus, hogy csak egy néhányat említsek.
Az, hogy Oroszország ma háborúba kezdhetett Európa keleti tájain nem csak a moszkvai vezetés felelőssége, hanem a teljes nyugati politika eredménye is. A NATO keleti terjeszkedése, majd Ukrajna hitegetése és felbátorítása a medvével való harcra, végezetül a kifarolás mögüle nem emlékeztet minket is valamire? 1956-ban hasonló cipőbe léptünk, s akkor sem lett jó vége. Az ukrajnai háború rendkívül megosztó a keleti és nyugati világ közt. Előbbiek történelmi igazságtalanságra, az orosz kisebbséget ért népírtásra és a Nyugat súlyos beavatkozására hivatkoznak, utóbbiak arra, hogy Ukrajnának joga van eldöntenie hova akar tartozni. S a kérdés még ennél is bonyolultabb, hiszen az Ukrajnán belül élők is rendkívül megosztottak, ám a két tábor véleménye egyszerre nem mehet le sem a nyugati, sem a keleti vezérlésű sajtóorgánumokban. Így mi csak az ukránok nyugati integrációs törekvéseiről értesülünk, Keleten pedig az ukránok orosz integrációs szándékáról tudnak. Ember legyen akkor most a talpán, aki ezek után biztosan el tudja dönteni kinek van igaza. Magam jártam mindkét oldalon, de nem mernék erre vetemedni.
Együttérzek és sajnálom az ukrán népet (ukrajnai ukránt, oroszt, magyart, ruszint, bolgárt), hogy harminc éve fennálló függetlenségében nem hagyták nyugodni, s nem is fogják. Hiszen amióta világ a világ, a nagyhatalmak teszik a dolgukat; egymással harcolnak a kicsik rovására, s felváltva viszik mások bőrét a vásárra, hogy a magukét vastagítsák. S most az utolsó ukrán véréig küzdenek hősiesen, ahogy a II. Világháborúban az utolsó lengyel véréig.
Nem meglepő, azonban mindenképp kiemelendő a grúzok álláspontja, akik természetesen kiállnak ukrán sorstársaik mellett lélekben, de a kormány arról is döntött, hogy nem vezetnek be szankciókat Oroszországgal szemben, hiszen akkor oda a gazdaságuk. Grúzia éppen úgy magára lett hagyva a Kaukázusban az ígéreteivel, mint Ukrajna Európa közepén.
A Nyugat egyelőre három eszközt vet be látványosan az oroszokkal szemben. 1. Szélesspektrumú, intenzív és jól koordinált szankciókat vezetett be, melyek egyes becslések szerint 3-5 százalékkal csökkenthetik Oroszország éves bruttó hazai termékét. 2. Óriási mennyiségű, ám nem túl magasszintű fegyverszállítmányokat küld az ukránoknak, melynek a nagy részét valószínűleg az orosz hadsereg el fogja pusztítani. 3. A médiában igyekszik minél inkább becsmérelni az orosz katonai műveletet, azt egyenesen sikertelennek nevezik, s az ukrán győzelem esélyét lebegtetik. Mindezek közül a legjelentősebb az első, mely már pár nap alatt súlyos hatást gyakorolt az orosz pénzvilágra és gazdaságra, illetve a közhangulatot is jelentősen rontotta Oroszországban. Kérdés, hogy a nyugati szankciók és a válaszlépések mennyire fogják megviselni az Európai Uniót és az Egyesült Államokat. Mindenképp elgondolkodtató, hogy éppen a minap jelentette ki a Fehér Ház szóvivője, Jen Psaki, hogy Washington kész enyhíteni a szankciókon, ha Moszkva is tesz ezért.
Az európai országok megosztottak az ukrán kérdésben, láthatjuk, hogy egészen mások a lengyel elvárások, mint a magyar, vagy éppen a német gazdasági szükségletek is mások, mint a spanyol. Ahogy a cikkemet kezdtem, úgy zárnám. Az ukrán helyzet ma azért lényeges, mert hosszú idő óta először újra két pólus csapott össze – a feltörekvő Kelet és az eddig domináló Nyugat – a világ pedig figyeli minden mozzanatát az eseményeknek, hogy időben tudjon mindenki helyezkedni majd a kialakuló új világrenden belül. Az olyan országok, mint Ukrajna pedig önkéntes és önkéntelen áldozatai a nagyhatalmi összecsapásoknak – legutóbb ezt Szíriában láttuk. Szíria egyfajta főpróba volt az új orosz ambíciók és az amerikai hegemónia összeütközésében. Ott az oroszok jöttek ki győztesen, lássuk hogyan szerepelnek a premieren Ukrajnában!
Ha tetszenek a geopolitikai elemzések és hírcikkek, kérjük támogassa a PannonHírnök munkáját és kövessen minket a Facebookon
