Migráció nélkül is sikeres a gazdaságpolitika

Avatar

Magyarország elmúlt tízéves politikája bizonyította, hogy sikeres gazdaságpolitikához nincs szükség migrációra – mondta pénteken Szijjártó Péter a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetnek (OECD) a bevándorlók integrálásával kapcsolatos miniszteri szintű tanácskozásán elhangzott felszólalásában Párizsban.
 
A külgazdasági és külügyminiszter szerint a migrációt és a munkaerő-piaci kihívásokat nem szabad összekeverni, a kettőnek semmi köze sincs egymáshoz, és a gazdasági növekedést saját forrásból is el lehet érni.

Szijjártó Péter arra hívta fel a figyelmet, hogy a nemzetközi szervezetek továbbra is téves képet festenek a migrációról, mintha annak csak pozitív oldalai lennének, pedig „az igazság ettől távol áll”, miután a migráció súlyos globális biztonsági kockázatot jelent, azon országok számára is, ahonnan kiindul, s azok számára is, amelyeken keresztülhaladnak a migrációs hullámok, és természetesen a célországok számára is.

„Minden olyan nemzetközi szervezeti deklaráció, amely elhallgatja a migráció biztonsági aspektusait és a migráció jelentette biztonsági kockázatokat, számunkra elfogadhatatlan, beleértve az OECD nyilatkozatát is, miután az a migrációt valótlan színben tünteti fel” – hangsúlyozta. A párizsi székhelyű szervezet „úgy tünteti fel a migrációt, mintha annak bármilyen köze lenne a munkaerő-piaci kihívások kezeléséhez” – tette hozzá.

Álláspontja szerint minden országnak magának kell meghatároznia a migrációs politikáját, s ezen a téren nem lehet sem elvárásokat támasztani, sem nyomást gyakorolni egyetlen országra sem.

„A migráció helyett mi az alacsony adókban, a magyar emberek képzésében és a családpolitikában hiszünk” – hangsúlyozta a miniszter. Megerősítette, hogy a kormány fenntartja az alacsony adókat, továbbra is képzési támogatásokkal és költségvetési támogatásokkal segíti a Magyarországon működő vállatokat annak érdekében, hogy technológiai beruházásokat hajtsanak végre, valamint továbbra is erősíti a családok támogatását, és a duális szakképzés rendszerét.

„A magyar modell sikerét ezek az intézkedések jelentik, s a magyar modell bizonyítja, hogy egyáltalán nincsen szükség migrációra a munkaerő-piaci kihívások kezeléséhez és a sikeres gazdaságpolitikához” – mondta Szijjártó.

A miniszter a tanácskozás szünetében kétoldalú megbeszélést folytatott Aaron Motsoaledi dél-afrikai belügyminiszterrel és Mattias Tesfaye dán bevándorlásügyi és integrációs miniszterrel.

Forrás: MTI


Hasonló cikkek