Mike Pence: Robert Mueller megállapításait minden igazságszerető amerikainak örömmel kell fogadnia

Robert Mueller megállapításait minden igazságszerető amerikainak örömmel kell fogadnia – hangoztatta vasárnap este kiadott közleményében Mike Pence, az Egyesült Államok alelnöke. 

“Két esztendeig tartó vizsgálat és a média tagjainak felelőtlen vádaskodásai után a különleges vizsgálóbíró megerősítette, amit Donald Trump mindig is mondott: nem volt összejátszás a Trump-kampány és Oroszország között a 2016-os választások idején” – fogalmazott az alelnök. Hozzátette: “nagyszerű nap ez Amerikának”
Pence hangsúlyozta, hogy az amerikaiak most már “biztosak lehetnek” abban, hogy a Trump-kormányzat arra összpontosít, ami igazán fontos. “Csak remélhetjük, hogy a demokraták, akik oly sok időt töltöttek e lejáratódott vádaskodásokkal, most majd csatlakoznak hozzánk, és ők is segítik a nemzetünket még virágzóbbá és minden egyes amerikai számára még biztonságosabbá tevő programunkat” – hangoztatta Mike Pence.

Míg a republikánus tábor megelégedéssel fogadta, a demokrata politikusok  nem vitatták ugyan, de fenntartásaikat hangoztatták a William Barr igazságügyi miniszter által a törvényhozóknak tájékoztatásul küldött levelet, amelyben Barr összefoglalta a Mueller-bizottág főbb megállapításait.       Nancy Pelosi házelnök és a szenátus demokrata frakciójának vezetője, Chuck Schumer közös közleményben sürgette a jelentés egészének és a hozzá tartozó dokumentumoknak a nyilvánosságra hozatalát, mivel – mint fogalmaztak – a Mueller-jelentés “nem menti fel az elnököt olyan komoly vádak alól, mint az igazságszolgáltatás akadályozása”.

Idézve a Mueller-bizottság jelentését, William Barr a törvényhozóknak küldött összefoglalójában ugyanis az igazságszolgáltatás esetleges akadályozására vonatkozóan azt írta: “miközben ez a jelentés nem jut arra a következtetésre, hogy az elnök bűncselekményt követett el, nem is mentesíti őt”. Majd hozzátette: ő és Rod Rosenstein miniszterhelyettes arra a következtetésre jutottak, hogy a Mueller-bizottság által összegyűjtött bizonyítékok “nem elégségesek annak megállapításához”, hogy Donald Trump akadályozta volna az igazságszolgáltatást.
Doug Collins, a képviselőház igazságügyi bizottságának vezető republikánus politikusa Jerry Nadlernek, a bizottság demokrata párti vezetőjének címezve leszögezte: “Nadler úrnak és a demokratáknak lehetőségük van, hogy újragondolják burjánzó vizsgálataikat”. Hozzátette: reméli, rájönnek, hogy “ami politikai abrak a demokratáknak, az talán nem jó az országunknak”.

A The Wall Street Journal című lap elemzése szerint Donald Trump munkatársai számára politikailag “aranyat ér” a Mueller-bizottság jelentése. A lap értesülései szerint a Trump-kampány a következő napokban közvélemény-kutatásokat tervez, hogy felmérje, vajon a Mueller-vizsgálat milyen mértékben lehet hatékony fegyver a 2020-as elnökválasztáson a demokrata párti elnökjelölt-aspiránsok ellen. A lap idézi Bryan Lanzát, Trump 2016-os elnökválasztási kampányának helyettes kommunikációs igazgatóját, aki azt mondta a demokrata jelölt-aspiránsokról: “nyugodtak lehetnek, jól megverjük majd őket”.


Hasonló cikkek