Mikuš: A cseh és a szlovák foci szinte összehasonlíthatatlan

Mikuš Rajmund a somorjai labdarúgás neveltje. Jelenleg a cseh élvonalbeli Karviná csapatában szerepel, ahol az elmúlt hetekben megvetette lábát a kezdőcsapatban, ráadásul egy számára szokatlan poszton.

Hatéves kora óta focizik, Somorján kapta meg az alapokat, a GBS csapatában. „Aztán 15 éves koromig az STK-ban játszottam, ahonnan a Slovanhoz kerültem. Itt előbb az U17-es és az U19-es, majd a B csapatban kaptam lehetőséget. A Slovan nagycsapatában nem léptem pályára, mert bár 2-3 hónapig velük edzhettem, de jött egy súlyos sérülés, azt követően pedig fél év kényszerpihenő. A sérülés után a másodosztályú vágsellyei csapathoz igazoltam, de a szezon végén kiestünk, így távoztam onnan. Újabb két évet játszottam a II. ligában, előbb a vágújhelyieknél, majd a máriatölgyesieknél. Az utóbbiaknál töltött szezon után jött a megkeresés a cseh másodosztályú Jihlavától, ahol a 2019/20-as kiírásban azt lehet mondani, hogy jó évet zártam. Valószínűleg ennek köszönhetően keresett meg Juraj Jarábek, az élvonalbeli Karviná akkori vezetőedzője.”

A statisztikái alapján a szlovák másodosztályban összehasonlíthatatlanul gólerősebb volt Rajmund, mint az elmúlt majdnem két évben Csehországban.  „Amíg a szlovák II. ligában játszottam, kulcsjátékosnak számítottam, tehát azért voltam az adott csapatnál, hogy gólokat rúgjak. Amolyan szabad játékos voltam. Csehországban más a foci stílusa és mást is várnak tőlem. Persze, Jihlavára is azzal a céllal igazoltam, hogy gólokat lőjek, ahogy Karvinára is. De amikor Jihlavára kerültem, fél évig szoknom kellett a játékot, ami erősebb és gyorsabb volt, mint amit addig tapasztaltam. De aztán szerencsére jöttek a gólok és a gólpasszok is. Karvinán jól kezdtem az idei szezont, mindjárt a második fordulóban gólt lőttem, de aztán volt, hogy egy meccset játszottam, majd kettőt nem. A gólok azonban sajnos nem jöttek.”

Edzőváltás után új esély – és egy új poszt. „Eddig jobb- vagy balszélsőt játszottam, de az új edző úgy gondolta, hogy a jobbhátvéd pozíciója jobban fog állni nekem, mivel gyors vagyok, elöl és hátul is tudok segíteni. Sokan vagyunk szélsők a csapatban, nagy a konkurencia, és ha valaki jól játszik, akkor a többiek meccsekre a cserepadra kerülnek. A jobbhátvéd viszont hiányposzt Karvinán. Először féltem, mert összesen addig csak két meccset játszottam hátvédként, még Jihlaván. Az egyiken jól jött ki a lépés, a másikon nem. Most viszont úgy érzem, megteszem a magamét, és ami nagyon fontos számomra, az edző is bízik bennem.”

Rajmund szerint a cseh II. liga sokkal erősebb, mint a szlovák másodosztály. „Szinte összehasonlíthatatlan a kettő. Ez nyilván az élvonalra is igaz, bár szlovák első ligát nem játszottam. Csehországban sem mi, sem más csapat nem utazhat úgy a sereghajtóhoz, hogy biztos lehet a győzelemben. Szlovákiában ott a Slovan, a DAC, a Žilina és a Trnava. Míg a többiek, például egy Szered, hát… Szerintem a cseh másodosztály első négy csapata jó helyezést tudna elérni a Fortuna Ligában is.”

A fiatal játékos szerződése még egy évig szól Karvinán. Azután szeretné kipróbálni magát magasabb szinten is, nagyon örülne egy ajánlatnak a Slaviától vagy a Spartától, de ahhoz még nagyon sokat kell dolgoznia.

Mikuš Rajmund
Született: 1995. november 29-én, Dunaszerdahelyen
Magassága: 181 cm
Mezszáma: 29
Posztja: szélső, jobbhátvéd
Szezonbeli mérlege: 26 mérkőzés/1 gól
Eddigi klubjai: GBS Šamorín, ŠTK Šamorín, Slovan B (2014/15), Šaľa (2015/16), Nové Mesto n/V. (2016–18), Dubnica n/V. (2018/19), Jihlava (2019/20), Karviná (2020–)

Kövessen minket: Facebook

V4 Panoráma | Pannon Hírnök

Forrás: ujszo.com


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek