Milák Kristóf még szokja az új légkört

Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó, Milák Kristóf szerint új edzőjével, Virth Balázzsal elkövetkezendő időszakban elsősorban emberileg és szakmailag kell megismerniük egymást.

    A 21 éves klasszis múlt csütörtökön jelentette be, hogy nyolc év után elválnak útjaik Selmeci Attilával, és a világbajnok Kapás Boglárkát is felkészítő Virth Balázzsal dolgozik tovább.
A 200 méter pillangón Tokióban aranyérmes világcsúcstartó az M1 aktuális csatornának arról beszélt, szoknia kell még a helyzetet, a sportszakmai tervekkel kapcsolatban már egyeztettek, mit szeretnének mindketten, és megtalálták a kompromisszumot, ugyanakkor ha neki bármi problémája lenne, akkor azt meg tudják beszélni a folytatásban is. Hozzátette, pont egy ilyen kapcsolatot keresett, ilyen társaságban találja meg magát a legjobban.

Milák Kristóf megjegyezte, természetesen a hosszú távú cél a párizsi olimpia, amely szerencsére már csak három évre van, míg idén az év vége lesz első sorban feszített tempójú, ugyanis az októberi budapesti világkupát követően novemberben a kazanyi rövidpályás Európa-bajnokságon, majd az országos bajnokságon, decemberben pedig a világbajnokságon – mindegyik 25 méteres medencében – is vízbe ugrik.
Virth Balázsról szólva Milák megjegyezte, a mostani időszak arról szól, hogy emberileg és szakmailag is megismerjék egymást, s hogy megtudják, miképpen lehetne őt előrébb vinni.


Hasonló cikkek