Minden rendezvény törölve Galántán

Vitákat váltott ki a galántai válságstáb múlt heti döntése, mi szerint visszavonásig törli az összes kulturális rendezvényt a város és a helyi szervezetek szervezésében.

A Regionális Közegészségügyi Hivatal múlt keddi adatai alapján Galántán 64 személy van karanténban, közülük 11-nél mutatták ki a koronavírus jelenlétét.

Peter Paška, Galánta polgármestere a közösségi hálón tett bejegyzésben azt írta, az érintettek otthon, illetve az egyik munkásszállóban töltik a karantént, amelyet eddig betartottak, ám a munkásszállóban rendőrök felügyelik a rendet.

A helyi válságstáb hangsúlyozta, nem tanácsos nagyobb létszámú családi és céges rendezvényeket tartani, ahová a résztvevők az ország különböző pontjairól érkezhetnek. Megköveteli továbbá az óvintézkedések szigorú betartását minden nagyobb létszámú rendezvényen, főként a szájmaszk viselését, a megfelelő távolság és a higiéniai előírások betartását. Többen, köztük helyi aktivisták, képviselők, lakosok nehezményezték, hogy a polgármester önkényesen döntött a rendezvények törléséről. A helyiek szerint a tervezett rendezvények szervezőivel is egyeztetni kellett volna a szigorító lépést, hiszen rengeteg munka és tervezés előzi meg egy-egy rendezvény megszerzését.

Forrás: ujszo.com


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek