„Minden versenyre viszek valamilyen magyar kötődést”- interjú Kovács Attila világbajnok kézműves mesterrel

A wiesbadeni nemzetközi versenyen – ahol hagyományos kézműves technológiával készült lábbelikkel lehetett részt venni – Kovács Attila miskolci mester nagy sikert aratott: a kiosztott hat aranyéremből hármat elhozott, és az ő munkája kapta meg „A világ legjobb cipője” címet.

Kovács Attila világbajnok cipészmester az elnyert díjakkal Fotó: attilacipo.hu
Kovács Attila világbajnok cipészmester az elnyert díjakkal
Fotó: attilacipo.hu

Vona Ildikó: Háromgenerációs cipész vagy. Kérlek, mesélj valamit a családról! Úgy gondolom, a cipőkészítés nem csupán családi örökség, hanem egy szerelem.

Kovács Attila: Ez így van! Nagyapám a csizmadia foglalkozást „mívelte”, de az ő felmenői között is voltak cipészek. Neki lett nyolc gyereke, akik közül öten vitték tovább a szakmát. Édesanyám cipőfelsőrészt készített. Én, amikor az iskolában végeztem, mindig bementem a szüleim műhelyébe, ahonnan együtt mentünk haza. Sok időt töltöttem ott és láttam, ahogyan dolgoznak.

– Aprólékos munkát kell végezni. Mi tetszett meg benne?

– Gyerekként nem tetszett meg. Én először katonatiszt, majd állatorvos akartam lenni. El is végeztem az állategészségügyi technikumot, az egyetemet már nem, mert közben rájöttem, ez mégsem való nekem. Amikor leszereltem a katonaságtól nem tudtam elhelyezkedni, pénzre viszont szükségem volt. Édesapám azt mondta, neki kell a segítség, és az elvégzett munkámért járó fizetséget megkapom teljes egészében, abból ő nem vesz le semmit. Sorra jöttek a sikerélmények, és apró dolgokból alakult ki, hogy megszerettem a szakmát. Például, amikor egy női cipő sarkára sikerült beütni egy vékony szöggel a flekket. Emlékszem, még a szocializmusban egy hölgy behozott egy ritkaságnak számító olasz cipőt, ami gyönyörűséges volt és teljesen rabul ejtett. Ez még Nagyváradon történt, ott kezdtem el a szakmát.

– Most Kisgyőrben élsz, de hogyan vezetett az út Nagyváradtól idáig?

– Úgy vezetett, hogy mi Romániában másodrangú állampolgárok voltunk. Ezt nem tudja megérteni senki, csak aki ott élt. Azt, amikor valaki magyarnak született – olyan helyre, ami mindig is magyar föld volt-, és egyik napról a másikra már nem az többé. Onnantól kezdve hontalannak mondják, van erre egy román szó, a bozgor, ami hazátlant jelent. Nem jó ezt az örökös gyalázkodást hallgatni. Olyan erősen elvágytam onnan, hogy a szülők is engedték. 20 éves voltam akkor. Elindítottuk a befogadói kérelmet, és amikor áttelepültünk ide, meg is kaptuk rögtön az állampolgárságot. Jött az 1988/89-es passzív időszak, amikor Magyarország nem küldte vissza az itt menedéket kérő „román” állampolgárokat. Átkerültünk ide, aztán itt románok lettünk. „Az a román” – ez volt a megszólítás. Hamar elindítottam a saját vállalkozást, a magam ura lettem, és utána ez a megbélyegzés megszűnt.

– Utána jöttek a sikereid, díjakat nyertél…

– Az kicsit később történt. Először cipőjavítással foglalkoztam, majd ortopédcipők készítésével Miskolcon. Édesapám, aki Debrecenben dolgozott mondta, hogy meg kéne tanulnom a kézzel varrott lábbelik készítését. Amikor nagyon közeledett a nyugdíjhoz, úgy éreztem, el kell kezdeni. 2004-ben részt vett egy versenyen, ahová elkísértem és nagyon megérintett a légkör. Szép sikert ért el: 4 aranyérmet és 1 különdíjat kapott. Elhatároztam, én is indulok. 2007-ben vettem részt először, két pár cipővel neveztem és kaptam egy ezüst és egy bronzérmet. 2010-ben már négy pár cipővel indultam, aminek 3 arany, 1 ezüst lett az eredménye és kaptam 1 különdíjat. Ennek azért van nagy jelentősége, mert ott a különdíjat a legjobbaknak adják.

Érdeklődők Kovács Attila standja körül Miskolcon PTV Fotó: Vona Ildikó
Érdeklődők Kovács Attila standja körül Miskolcon
PTV Fotó: Vona Ildikó

– Úgy dolgozik a zsűri, mint a pálinka- vagy a borversenyeken szokott?

– Igen. Pontozzák a pályaműveket; aki elér egy bizonyos pontszámot, megkapja az arany-, ezüst-, bronzminősítést, és az aranyérmeseket újra megmérettetik. Közülük kerülnek ki a különdíjasok.

– Mögötted a legutóbbi nemzetközi versenyen díjazott cipőket látjuk?

– Igen. Négy cipővel neveztem: 3 aranyérmet, 1 ezüstérmet és 3 különdíjat kaptam. Ez azt jelenti, hogy mind a három aranyérmes különdíjat is kapott. Hat különdíj volt összesen, abból hármat én hoztam el.

– Gratulálok hozzá! A „Best of” kategóriás melyik lett közülük?

– Mind a három aranyérmes „Best of” lett. A férficipők közt ez a halbőr, illetve a koronás cipő, a női kategóriában pedig az „Őszi lomb” fantázianevű.

– Az ilyen megmérettetésekre mindig valami különleges, extra kell? Ezek nem mindennapi használatra készült cipők, azt látom.

– Nem mindennapi, mert a verseny is arról szól, hogy mutassuk meg, mit tudunk. Bátran el lehet rugaszkodni. Kigondolom, mit szeretnék és mindig az ötletet akarom megvalósítani. Nekem az a fontos: olyan legyen az elkészült cipő, amilyennek elképzeltem. Ha tetszik a végeredmény, akkor benevezem. Nem törekszem arra, hogy a zsűri kedvében járjak, a saját utamat járom.

– Hogy jutott eszedbe a Szent koronás címert „rávésni” egy cipő talpára?

Minden versenyre viszek valamilyen magyar kötődést. Talán azért, mert határon túli magyarként élem a napjaim és számomra fontos a magyarság. 2010-ben egy női cipőn – ami különdíjas lett- magyar életfa volt, 2013-ban meg kalotaszegi csizmát vittem.

A wiesbadeni nemzetközi verseny díjnyertes cipői, Kovács Attila munkái PTV Fotó: Vona Ildikó
A wiesbadeni nemzetközi verseny díjnyertes cipői, Kovács Attila munkái
PTV Fotó: Vona Ildikó

– Le szoktad rajzolni az ötleteket?

– Igen. A fejemben megszületik az elképzelés, aztán lerajzolom.  Amikor elkészült ez a barna cipő, semmilyen díszítés nem volt rajta. Akkor jött az ötlet, hogy a talpára kellene valami meghatározó, és azt gondoltam: legyen a magyar címer.

– Mennyi ideig készül egy versenyre szánt lábbeli?

– Körülbelül két hétig.

– És egy mindennapi használatra gyártott cipő?

– Egy hét munkaidő. Amik versenyre mennek, azért mások, mert ott olyan technikákat is használunk, amiket máskor nem, vagy azelőtt még soha.

– Látok itt kifüggesztve állatbőröket. Ez a krokodil valamikor négy lábon járt?

– Igen, ezek mind tenyésztek állatok. Azt tudni kell: az egzotikus bőrök használata engedélyhez kötött. Csak olyan bőrt használhatunk, aminek van eredettanúsítványa.

– Hol lehet téged megtalálni?

– Miskolcon van a műhelyem, ott készülnek ezek a cipők. Budapesten nyitottunk egy üzletet, ahol a kollégám folyamatosan fogadja a vevőket és az érdeklődőket, de heti egy napot én is ott tartózkodom és lehet velem személyesen találkozni. Egyébként pedig az attilacipo.hu internetes oldalon lehet megtalálni.

 


Vona Ildikó

Híradások, beszámolók művészeti, színházi, zenei eseményekről, valamint interjúk készítése ismert művészekkel.

Hasonló cikkek