Miniszteri elismeréseket kaptak a Bács-Kiskun megyei egészségügyi dolgozók

Budapesten döntöttek a helyi kitüntettekről

Az egészségügyi szakmai díjakat Prof. Dr. Kásler Miklós, emberi erőforrások minisztere és Rétvári Bence parlamenti államtitkár adták át kedden, a Pesti Vigadóban rendezett ünnepségen.

Kásler Miklós köszöntőjében úgy fogalmazott: az orvoslás személetében a kereszténység új megközelítést adott, mert a szolidaritásra, a másokon való segítésre, a gyámolítandók támogatására készítette fel az embereket. – A magyar egészségügy a kereszténység értékein alapul, a szeretetre, az odafigyelésre és egymás tiszteletére – olvasható az MTI összefoglalójában.

A miniszter kiemelte: a díj névadója, Batthyány-Strattmann László orvos ezt a szemléletet képviselte, hiszen gazdag arisztokrataként – kastélyában kórházat kialakítva – ingyenesen gyógyította a rászorulókat. A kitüntetettekhez szólva Kásler Miklós azt mondta, ők ezt a keresztényi tradíciót képviselik: emberségből mutattak példát.

Batthyány-Strattmann László-díjban heten, Pro Sanitate-díjban hetvenkilencen részesültek, huszonhárman miniszteri elismerő oklevelet vehettek át. Bács-Kiskun megyéből is több szakember részesült kitüntetésben.

Pro Sanitate díjjal jutalmazták az egészségügyi ellátás érdekében kifejtett szakmai vagy közszolgálati tevékenységük elismeréseként a Kiskunhalasi Semmelweis Kórháznak a Szegedi Tudományegyetem Oktató Kórházának főigazgatóját, Dr. Szepesvári Szabolcsot, valamint Dr. Pintér Sándort, az ortopédia- és traumatológiai részlegének részlegvezető főorvosát. Pro Sanitate díjat kapott továbbá a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház két főorvosa, Dr. Radeczky Ágota, az Onkoradiológiai Központ klinikai onkológus főorvosa, és Dr. Bozóky István tüdőgyógyász, a Tüdőbelgyógyászati Osztály osztályvezető főorvosa.

Miniszteri Elismerő Oklevélben részesült kiemelkedő szakmai tevékenységének elismeréseként a kiskunhalasi kórház munkatársai közül Dr. Balázsik Andrea, a Csecsemő- és gyermekosztály osztályvezető főorvosa, Dr. Balog István, a Neurológiai osztályvezető főorvosa, Dr. Ördögh Csaba orvosigazgató, Petrovics Máté üzemeltetési igazgató, valamint Tan Éva Katalin vezető műtősnő – írja a BAON.

Révhegyi Andrea


Hasonló cikkek