Mintegy negyven százalékkal nő a Graboplast forgalma

Mintegy negyven százalékkal nő a padlóburkolatokat gyártó Graboplast Zrt. forgalma a harmadik negyedévben a másodikhoz képest – közölte a győri székhelyű vállalat pénteken az MTI-vel.

A közlemény idézi Jancsó Péter elnök-vezérigazgatót, aki szerint a speciális padlótermékek közül a sportpadló eladások a harmadik negyedévben meghaladták a tavalyi év azonos időszakának eladásait, ugyanakkor a járvány miatt kialakuló gazdasági visszaesés következtében a showpadlók, az elsősorban balett és színháztermekben használt speciális burkolatok eladása csökkent.

A sportpadló eladások mellett a harmadik negyedévben több térségbe is kiszállították az önfertőtlenítő tulajdonságú Silver Knight elnevezésű padlóburkolatot.

A forgalom bővüléséhez hozzájárult, hogy a Graboplastnak sikerült részt vennie járműipari padlóival kínai metró- és buszfejlesztési projektekben, valamint a közületi padlói számos hazai és környező ország óvoda és iskola felújítása mellett üzbegisztáni iskolákba is bekerültek.

A Graboplast Zrt. tavaly 18,1 milliárd forintos árbevételt ért el, 900 millió forinttal kevesebbet, mint 2018-ban. Bevételeinek több mint kilencven százaléka exportból származik, öt kontinens nyolcvan országába szállítja termékeit.

A Graboplast a lakossági padlók előállítása mellett olyan saját fejlesztésű speciális padlóburkolatokat gyárt, mint a közületi-, sport- és járműipari padlók.

A magyar tulajdonú vállalatcsoportnak három telephelyen, Győrben, Kecskeméten és Tatabányán működik gyára, amelyekben mintegy hatszáz embert alkalmaz.

MTI

A nyitókép illusztráció.


Hasonló cikkek