Mínuszban zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 27,46 pontos, 0,05 százalékos csökkenéssel, 50 289,64 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 7,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek elmondta: az OTP csütörtökön közzétett gyorsjelentése kedvezőbb lett a vártnál, de a jelek szerint a befektetők ezt nem igazán értékelték. Ebben szerepet játszhatott egyebek mellett a Magyar Nemzeti Bank (MNB) bejelentése, amely szerint év végéig meghosszabbítják az osztalékfizetési moratóriumot a bankoknál. A szakértő ugyanakkor úgy látja, tovább emelkedik majd az OTP-részvények árfolyama, ha a pozitív nemzetközi befektetői hangulat kitart a jövő héten.

A többi vezető részvénnyel kapcsolatban fontosabb hír nem érkezett – jelezte az elemző. Hozzátette ugyanakkor, hogy a Magyar Telekom alacsony forgalom mellett, de áttörte a 430 forintos szintet, így tér nyílt a további emelkedés előtt.

A Mol 16 forinttal, 0,65 százalékkal 2430 forintra csökkent, 690,3 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 15 forinttal, 0,09 százalékkal 16 665 forintra erősödött, forgalmuk 5,0 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 4,5 forinttal, 1,05 százalékkal 435 forintra nőtt, forgalma 151,3 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,11 százalékkal 8735 forintra emelkedett, a részvények forgalma 853,6 millió forintot ért el.

A BUMIX 4002,87 ponton zárt csütörtökön, ez 6,09 pontos, 0,15 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.


Hasonló cikkek