A reneszánszba átvitt antik eszmék.
Habár a biblia Dávid király egyértelműen a világ egyik legismertebb szobrához, Michelangelo mesterművűhez köthető, a Firenzei Köztársaság ikonikus szobra elképzelhetetlen lenne Donatello, ugyanezen témájú enigmatikus szobra nélkül. A valamikor 1430-as és 1450-es évek között készült bronz szobor, több mindenben is a legelsőnek számít. Az antikvitás óta ez volt az első támaszték, vagy alátámasztás nélkül is megálló férfi akt, illetve bronzszobor. Abban az időben, amikor Donatello a szobrot a készíttette, Firenze Dávid karakterében látta önmagát. Vagyis egy kicsi, herceg nélküli kereskedő városállamnak, amely legyőzte erősebb ellenfeleit is. Viszont míg a Dávid-Góliát a firenzei művészet közkedvelt motívumává vált, addig ennek a különös a verziónak van egy ellentmondásos oldala is.
Dávid még csak fiatal pásztorfiú, amikor legyőzi Góliátot, amelyet pubertáskori fizikai megjelenése jellemez a legjobban. Testét semmi nem fedi leszámítva a sisakot, szandált és sípcsontvédőt. Androgén alkata miatt teste sima, izmoktól mentes. Az idealizált hősi póztól eltérve, természetes kontraposztban áll, súlyát egyik lábára helyezi, míg kezét kiálló csípőjén pihenteti – így lép rá diadalmasan a filiszteusok hódítójának fejére. Alakját hátulról tekintve, szinte lehetetlen eldönteni melyik nemhez tartozik. Haja hosszú és dús, és aranyozás nyomaiból ítélve eredetileg arannyal bevonva mutatták. Egyik kezében a parittyakövet tartja, másikban pedig az ellenség túlméretezett kardját.
Donatello a korai reneszánszban forradalmasította a művészetet Firenzében. Formabontó szobrai segítettek az észlelés áthelyeződését abban, hogy az alkotás tárgya nem középkori kézművesség, hanem az egyéni zsenialitásnak kifejezése. A művészettörténet atyjának tekinthető Giorgio Vasari így ír a művészek életéről szóló könyvben róla: Pygmalion szerű, aki könyörög életszerű szobrainak, hogy beszéljenek hozzá. Továbbá az antikvitás értékeihez legjobban igazodó művésznek nevezi, aki a szobrászművészetet az az ógörög-római színvonalára állítja vissza.
Donatello Dávid szobra a klasszicista és humanista koncepciót ötvözi a keresztény ikonográfiával. Dávid és Góliát története magában foglalja egyrészt azt a humanista hitet, miszerint az ész diadalmasokid az erő fölött, illetve a keresztény meggyőződést, miszerint az Istenbe vetett hitt legyőz minden akadályt. Mindezt példázva azzal, hogy a vékony fiatal győzedelmesen áll az erősebb ellenfele fölött. Dávid szépsége ugyanakkor a reneszánszban újraéledő antik ideát is jelzi, a tökéletes fiatal testet mint erényt, és mint a szép fiatal fiúk és férfiak közötti szexuális kapcsolatot. Dávid szobrainak fejeit általában római büsztök fejei után mintázta. Művészettörténészek általánosságban egyetértenek, hogy Góliát fejét Antonius fejéről, Hadrianus szeretőjéről mintázta.
Ebből a szemszögből vizsgálva még az lehet az ember benyomása a szoborról, hogy az erőszakon túl más kötelék is lehetett a győzedelmeskedő és legyőzött között. A szobor szuggesztív jellegéből az is feltételezhető, hogy Dávid csábítás által győzte le Góliátot, mint a zsidó Judit Holofernészt. Donatello tudhatóan a férfiakhoz vonzódott. Habár a homoszexualitás elfogadott volt Firenzében az ugyanazon nemek közti szexuális kapcsolat már nem egészen volt legális. Tehát elképzelhető, hogy Donatello Dávid szobra egyszerre szimbolizálja az ellenálló városállamot, és nyíltan ünnepli Firenze queer kultúráját.
Kövessen minket: Facebook
