Miroslav M. mindent beismert: elmondta, hogyan végzett Kuciakkal és jegyesével

Miroslav M. vádlott beismerő vallomást tett Ján Kuciak újságíró és menyasszonya, Martina Kušnírová meggyilkolásának ügyében. Elmesélte, hogyan követte el a gyilkosságot.

“Bekopogtam az ajtón. Kuciak úr nyitotta ki, mellkason lőttem, ő (Martina Kušnírová) befutott a konyhába, utána mentem, és ott meglőttem őt is. Láttam, hogy hol találtam el. Tudtam, hogy azon nyomban meghalt. Távozás előtt még egyszer rálőttem a lépcsőn fekvő Ján Kuciakra.” – árulta el Miroslav M. vallomásában.

A gyilkosságért unokatestvérével, Tomáš Sz.-szel közösen 35 ezer vagy 40 ezer eurót kaphatott, a pontos összegre már nem emlékszik.

„Andruskó azt akarta, hogy mindenképpen végezzük el a munkát.” – válaszolta Miroslav M. arra a kérdésre, hogy miért gyilkolták meg Kušnírovát is, miért nem mentek el, amikor látták, hogy otthon van. Eredetileg február 19-én akarták végrehajtani a gyilkosságot, de aznap többen is voltak Ján Kuciak közelében.

A kettős gyilkosság végrehajtása során, miután Kušnírovát lelőtte, Miroslav M. fegyvere beragadt, ezt követően két töltény kiesett a fegyverből. Miután a gyilkosságról szóló információ megjelent a sajtóban, olyan hírek kezdtek terjedni, hogy a két töltényt azért hagyták a helyszínen, mert üzenetnek szánták.

Sz. Tamás kérésére Andruskó 2 mobiltelefont adott nekik. Ezek arra kellettek, hogy a gyilkosság után csöngetéssel jelezzenek egymásnak. Miroslav M. elmondása szerint ez meg is történt. A telefont a bűncselekmény elkövetése után megsemmisítette, de szerinte Sz. Tamás megtartotta.

Miroslav M. azt vallotta, az eredeti megrendelés Maroš Žilinka, a Speciális Ügyészi Hivatal ügyészének meggyilkolására szólt. Ő foglalkozik a Technopol Servis- és a Donovaly-üggyel.

A gyilkosságot Andruskó Zoltán rendelte meg, eredetileg el kellett volna rabolniuk az újságírót, de Miroslav M. szerint Sz. Tamás azt mondta, ez lehetetlen. „Azt mondta neki, hogy a mai világban ilyesmit már nem lehet.“ – mondta Miroslav M. a bíróságon a tervezett emberrablással kapcsolatban. Andruskó több fényképet is mutatott nekik Kuciakról. Marian K.-t csak a médiából ismeri.

Ján Kuciak és Martina Kušnírová megölésével Marian K.-t, Alena Zs.-t, Sz. Tomášt, és Miroslav M.-t vádolják. Az ügyészség szerint a gyilkosságot Marian K. rendelte meg bosszúból, mivel Kuciak cikkeiben az ő gazdasági bűncselekményeiről is írt.

Forrás: ma7.sk


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek