Miskolc a fotósok szemével mutatja magát

Kiállítás nyílt a Miskolci Fotóklub tagjainak alkotásaiból a Miskolci Kulturális Központ Ifjúsági Házának Galériájában.

Fekete Zoltán elnök nyitotta meg kedd este a „Miskolc Ma” című tárlatot, ahol 17 alkotó 40 művét láthatják az érdeklődők. Digitális fényképezőgépekkel készültek ezek a fotók, és körülbelül egyforma arányban van köztük fekete-fehér, illetve színes kép. Miskolc utcáiban, tereiben, ikonikus épületeiben hosszan gyönyörködhet a közönség.

A Miskolci Fotóklub és tárlata (Fotó: Vona Ildikó/ PannonHírnök)

Nagy múltra tekint vissza a Miskolci Fotóklub Egyesület. Megalakulásának pontos dátuma máig vita tárgyát képezi, de 1889 a legelső évszám, amely összefüggésbe hozható vele. Ekkor jött létre ugyanis a Miskolci Athléta Kör, mely befogadta az amatőr fotósokat is.  1929-ben érkezett el az idő, hogy a Magyar Amatőrfényképezők Országos Szövetsége 30 taggal megalakította miskolci tagszervezetét, melynek elnöke akkor Harsányi István sárospataki főiskolai tanár lett. A háború után minden társadalmi szervezetet központilag betiltottak, így a miskolci fotós egyesület is kénytelen volt egy ideig szüneteltetni működését. 1951 nyarán azonban régi és új tagokkal megalakult a KPVDSZ Megyei Fotóköre, ami 1958-ban felvette a Miskolci Fotóklub nevet.

Látogatók a Miskolc Ma kiállításon (Fotó: Vona Ildikó/ PannonHírnök)

A Miskolci Fotóklub mindig nagy szerepet játszott a borsodi régió kulturális életében, és számos elismerésben is részesült tevékenységéért. 1991-ben Kiváló Együttes címet, 1993-ban Konkoly-Thege Miklós plakettet, 2006-ban pedig megkapta Az Év Fotóművészeti Alkotócsoportja címet.

Tagjai között egyaránt találhatók kezdő fotósok és fotóművészek. A klubösszejöveteleken mindig aktív szakmai munka folyik, és az elkészült alkotásokat időről-időre igyekeznek kiállításon megmutatni a közönségnek. A most megnyílt tárlatot 2021. október 15-ig lehet ingyenesen megtekinteni Miskolcon a Győri kapu 27/A szám alatt.

Ízelítő a tárlatból (Fotó: Vona Ildikó/ PannonHírnök)

Bővebb információ a Miskolci Kulturális Központ hivatalos, valamint a Miskolci Fotóklub Facebook oldalán található.


Vona Ildikó

Híradások, beszámolók művészeti, színházi, zenei eseményekről, valamint interjúk készítése ismert művészekkel.

Hasonló cikkek