Miskolcé az ország legnagyobb kocsonyája

 „Pislog, mint a miskolci kocsonyában a béka”- tartja a mondás. Maga a legenda a középkorból származik, amikor Potyka Kata kocsmájában a langyos kocsonya lébe ugrott egy béka melegedni, ám kimászni már nem tudott. A megdermedt étel tálalásakor nagy szemekkel pislogott a meglepett vendégek felé. 

Ez a történet adta az ötletet néhány éve a miskolciaknak, hogy szervezzenek egy téli fesztivált. A rendezvény egyre sikeresebbé válik és évről-évre nagyobb tömegeket vonz.

Csütörtök délután látványos felvonulással kezdődött az idei Kocsonyafarsang. A Városház tértől a Villanyrendőrig mazsorettek, zenészek, busók műsora szórakoztatta a közönséget, és természetesen élő békatáncot is láthattunk. A Szinva teraszon került sor a megnyitóra, ahol Kriza Ákos polgármester meggyújtotta az üstök alatti lángot. Miskolc kísérletet tett az ország legnagyobb kocsonyájának elkészítésére.

Három hatalmas kondérban több mint 800 liter kocsonya készült, amihez 300 kg kocsonyahúst, 30 kg hagymát, 5 kg fokhagymát, 20 kg füstölt csülköt és fűszereket használtak fel.

Egész éjszaka főtt a finomság, melyből 1200 adag kocsonya lett. Méretre akkora az elkészült étel, hogy két tálra fért csak rá. Az egyik egy szem alakzatot formál, ami jelzi, hogy a színházban éppen most zajlik a SZEM Fesztivál; a téglalap alakú pedig Miskolc folyóját, a Szinvát jelképezi, ebből emelkednek ki 3D-ben a város nevének betűi. Az óriáskocsonyát aztán Kriza Ákos, valamint Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár vágta fel, és mindenki kaphatott belőle egy adagot, aki előzetesen regisztrált a kóstolóra.

 

utcai stand PTV Fotó: Vona Ildikó
Utcai stand

 

A csütörtöki utcai megnyitó mellett egy hivatalos megnyitóra is sor került a Városháza dísztermében, ahol Szőcs Géza miniszterelnöki főtanácsadó mondott ünnepi beszédet, illetve a fesztivál megszervezésében fontos szerepet játszó személyek, valamint a Becherovka cég képviselői is szót kaptak pár gondolat erejéig.

A fesztivál három színpadán 100 fellépő ad koncertet, a Hősök terén pedig a miskolci iskolák diákjai kapnak lehetőséget a bemutatkozásra. Vasárnap estig sztárok sora szórakoztatja a közönséget, Csupán néhány név a fellépők közül: Kovács Kati, Apostol, Napoleon Boulevard, Bíborszél, Irie Maffia, Bëlga, Ganxsta Zolee és a Kartel, Bohemian Betyars, Somló Tamás, Majka és Curtis, ByeAlex, Kerekes Band, Sub Bass Monster, P.Mobil.

Miskolc belvárosa igazi fesztiválvárossá alakult. A Fő utcán végig állnak a standok, ahol főnek és sülnek a különféle finomságok. Aki pedig emléket szeretne hazavinni az idei Kocsonyafarsangról, békát is tud több helyen vásárolni.

 

Szöveg és fotók: Vona Ildikó


Hasonló cikkek