Új bemutatót tart hétvégén a Miskolci Balett Férfiak, nők, Fellini címmel. Március 8-án, nőnapon láthatja először a miskolci közönség a produkciót, mely a férfi-női kapcsolatokat boncolgatja és a neves olasz filmrendezőnek, Federico Fellininek állít emléket. A premier helyszínéül a Miskolci Nemzeti Színház Csarnok nevű játszóhelye szolgál.

PTV Fotó: Vona Ildikó
Az előadás két különböző koreográfiából áll: az egyik Kozma Attila, a Miskolci Balett művészeti vezetőjének, a másik Stayce Camparo, amerikai koreográfus munkája.

PTV Fotó: Vona Ildikó
Az amerikai vendégművész decemberben workshopot tartott a társulat tagjainak, most pedig lehetősége nyílt arra is, hogy sajátos alkotói módszerével létre hozzon egy előadást. Ennek lényege, hogy a táncosok személyiségére és különleges képességeire helyezi a hangsúlyt. Az Amerikai Egyesült Államokból származó, de jelenleg Németországban dolgozó koreográfussal való munka izgalmas kihívást jelentett a Miskolci Balett tagjai számára.

PTV Fotó: Vona Ildikó
Az előadás díszleteit, jelmezeit Zeke Edit tervezte. A produkciót táncolják: Kocsis Andrea, Mohai Cintia, Catherine Moore, Szeles Viktória, Szűcs Boglárka, Tokai Rita, Fűzi Attila, Lukács Ádám, Maruer Milán, Muresan Marian Aurel, Papp Bálint, Szabó Levente és Széphalmi Pál.