Miskolci felvonulás a Székely Szabadság Napján

Pénteken délután a Székely Szabadság Napja tiszteletére szolidaritási menetet tartottak civilek Miskolcon.

Március 10-én, a Székely Szabadság Napján Marosvásárhelyen ismét megszervezte a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) hagyományos nagygyűlését és felvonulását. A marosvásárhelyi rendezvénnyel egy időben Magyarországon és a Kárpát-medence számos településén tartottak szimpátiatüntetéseket. Miskolc szolidaritási menettel csatlakozott.

 

Gyülekező a Szent István szobornál

 

A menet a Szent István térről indult, ahol a résztvevők először elénekelték a Himnuszt és a Székely himnuszt, majd Vass László István, az esemény főszervezője beszédében megemlékezett az 1854. március 10-én kivégzett marosvásárhelyi székely vértanúkról.

 

Megtorlás 1854. március 10-én

 

A Székely Nemzeti Tanács 2012. január 6-i határozatában minden év március 10-ét jelölte meg a székelység összetartozásának emléknapjaként. 1854. március 10-én végezték ki a marosvásárhelyi Postaréten Bágyi Török János kollégiumi tanárt, Martonosi Gálffy Mihály ügyvédet és Nagyváradi Horváth Károly földbirtokost, akik az elbukott magyar forradalom és szabadságharc lángját akarták fellobbantani.

 

Székely zászlókkal érkeztek a résztvevők

 

Dr. Lengyel Attila a CÖF (Civil Összefogás Fórum) miskolci vezetője köszöntőjében kiemelte a határokon átívelő összetartozás fontosságát.

A szolidaritási menet a Szent István szobortól indult, a résztvevők a Széchenyi utcán át haladtak, majd érintették a népkerti Országzászlót, valamint a hejőcsabai Millenniumi Emlékművet.

 

Szöveg és fotó: Vona Ildikó

Nyitókép: Miskolc főutcáján a szolidaritási menet

 

 


Vona Ildikó

Híradások, beszámolók művészeti, színházi, zenei eseményekről, valamint interjúk készítése ismert művészekkel.

Hasonló cikkek