Miskolci Nemzeti Színház – Együtt ünnepeltek a művészek a közönséggel

Évadnyitó parádét rendezett a Miskolci Nemzeti Színház vasárnap. Többféle programmal várták a nézőket: volt főzőverseny, előadás a Kamaraszínházban, szalonavatás egy romkocsmában, jelenlegi és korábbi társulati tagok énekes utcai produkciója, fényfestés, lufieregetés és flash mobok.

PTV Fotó: Vona Ildikó
A zsűri Igó Évával
PTV Fotó: Vona Ildikó

A „Kifőztük az évadot” című program részeként a színészcsapatok főzőversenyen mérték össze tudásukat, ahol a jó étel mellé produkciót is be kellett mutatni. A kettőt együtt értékelte Járcsics Emil mesterszakács vezetésével a szakmai zsűri. Döntésük alapján harmadik helyen végeztek Molnár Ferenc Liliomjának színészei az általuk készített sós, kapros-túrós rétessel, második lett a római lepény A nagy Romulus darab csapatától, a győztes pedig a Tosca és a peperonata.

A Tosca csapat PTV Fotó: Vona Ildikó
A Tosca csapat
PTV Fotó: Vona Ildikó

Délután MNSZ szalont avattak egy romkocsmában. Bár a Helynekem erre a célra szánt terme nem túl nagy, de benne minden a Miskolci Nemzeti Színházról szól. A teátrum korábbi és jelenlegi művészei aláírásukkal, valamint kézlenyomatukkal hagytak a falon emléket az utókor számára. Makai-Hankó Vanda rendezvényszervező elmondta, a miskolci slam poetrys fiatalok minden színházi előadásra elmennek az évad során, és összefoglalóikat, kritikáikat ezen a helyen osztják majd meg egymással és a hallgatósággal. Béres Attila direktor kiemelte, hogy a teátrumon kívül is kell olyan hely, ahol beszélgetni lehet a színházról, ahol a nézők is elmondhatják véleményüket egy-egy bemutató kapcsán.

Eperjes Erika tenyér lenyomata, Béres Attila közreműködésével PTV Fotó: Vona Ildikó
Eperjes Erika tenyér lenyomata, Béres Attila közreműködésével
PTV Fotó: Vona Ildikó

Este a Déryné-kertben a Miskolci Nemzeti Színház jelenlegi társulata és egykori művészei, Igó Éva és Dézsy Szabó Gábor közös műsora szórakoztatta a közönséget, majd ezt követően felengedték azt az 1000 darab lufit, amire előzőleg a megkérdezettek felírták válaszukat a kérdésre: Ha azt mondom színház, te mit mondasz?


Vona Ildikó

Híradások, beszámolók művészeti, színházi, zenei eseményekről, valamint interjúk készítése ismert művészekkel.

Hasonló cikkek