Miskolcon sem lesz tűzijáték

MÁR BIZTOS! Tavaly sem volt, idén sem lesz augusztus 20-án tűzijáték.

Egyre több megyeszékhely jelentette be az elmúlt néhány napban, hogy nem költenek tűzijátékra, inkább spórolnak. Miskolc is csatlakozott.

Szeretik a miskolciak a tűzijátékot, de az eltelt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy remekül megvannak nélküle. Már egy ideje sem szilveszterkor, sem augusztus 20-án nincs ilyen jellegű program. A szemet gyönyörködtető látványról azonban nem kellett lemondaniuk a városlakóknak, hiszen a szervezők vagy fényfestéssel, vagy – mint tavaly az államalapítás napi ünnepségen volt – tűzzsonglőrök bemutatójával helyettesítették a tűzijátékot.

Tűzzsonglőr produkció 2021. augusztus 20-án (Fotó: Vona Ildikó/ PannonHírnök)

Az elmaradó tűzijátékkal kapcsolatosan a városháza sajtó osztálya szerdán délután tájékoztatta a miskolciakat.

“A mai kiszámíthatatlan helyzetben tűzijátékra költeni védhetetlen és felelőtlen pazarlás lenne. Ezért döntött úgy Miskolc MJV Önkormányzata, sok más magyar helyhatósághoz hasonlóan, hogy idén sem lesz tűzijáték. Az erre szánt összeget inkább olyan feladatokra költi a város, amelyek ebben a rendkívül nehéz helyzetben valóban a miskolciakat és a miskolciak érdekeit szolgálják” – áll a városháza közleményében.

 (Kiemelt kép: Koszticsák Szilárd fotója / MTI)

Amennyiben tetszik a tartalmak, tudósítások, hírcikkek sokszínűsége, kérjük szánjon még ránk pár percet támogassa a PannonHírnök szerkesztőinek munkáját és kövessen minket a Facebookon!


Vona Ildikó

Híradások, beszámolók művészeti, színházi, zenei eseményekről, valamint interjúk készítése ismert művészekkel.

Hasonló cikkek