Miskolcon táncol a világ

Hamarosan kezdődik a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál. A hazai és külföldi táncvilág legkülönlegesebb produkciói láthatók augusztus 24-28. között Miskolcon.

A pandémia miatt tavaly elhalasztott Horizont Fesztivál, most visszatér. Beharangozó sajtótájékoztatóján Kozma Attila, a Miskolci Balett művészeti vezetője ismertette a részletes programot, Vargáné Bodnár Henriett – a Desszertem üzletvezetője – pedig egy örömhírt jelentett be. Kialakítanak egy Fesztivál Teraszt a színház művészbejárója előtt, ahol az előadások után finom sütemények, italok mellett a nézőknek lehetőségük lesz beszélgetni egymással, és zenés programokra is sor kerül majd.

Már az épület környékén érezhető lesz a fesztiválhangulat. Spanyolországból érkezik az El Carromato utcaszínházi társulat a Big Dancers utcai előadással. Színes jelmezekben táncoló, óriási bábokat láthatunk, és ezek a hatalmas alakok elárasztják majd az utcákat.

A többi táncelőadásnak a Miskolci Nemzeti Színház játszóhelyei adnak otthont. A fesztivál házigazdája, a Miskolci Balett Garrett Smith amerikai koreográfus Tiltott ösvények című produkcióját mutatja be. Európában most először látható a darab, mely arról mesél, hogy a művészet szabadságát nem lehet korlátozni. A Gangaray Dance Company tagjai az Agora, míg a Grecsó fivérek a Többet magunkról… előadásukkal érkeznek.

Pillanatkép a Kokoschka babája című produkcióból (Fotó: Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál Facebook oldala)

The black paintings/Blue című alkotásokkal a Szegedi Kortárs Balett várja a fesztivál közönségét. A Blue érdekessége, hogy Juronics Tamás rendező-koreográfus a kék színt szimbólumként használja, és annak számtalan jelentése köré építi a cselekményt. Nanine Linning holland koreográfusnő pedig a The black paintings táncműben Goya festményeit kelti életre saját, a mai társadalomra vonatkozó víziók formájában.

Egy ember egyszercsak arra ébred, hogy átalakult egy másik lénnyé. Ez aztán vonzza maga után a különleges és szokatlan helyzeteket. Franciaországból Mehdi Farajpour koreográfus, rendező hozza el a KA-F-KA című előadást, mely Franz Kafka novellája (Az átváltozás) által inspiráltan született, és izgalmas szórakozást ígér.

Szlovéniából érkeznek az MN Dance Company művésze, akik DE_SET nevű produkciójukban élőzene mellett kápráztatják el sajátos táncstílusukkal a nézőket. Korhatáros alkotást hoz Miskolcra a kortárs magyar táncegyüttes, a Hodworks: az Amber csak 18 éven felülieknek ajánlott! Megfordult világkép, a pandémia által átírt mindennapi élet a központi témája a Duda Éva Társulat PRIZMA című előadásának.

Gergye Krisztián Társulata és Gloria Benedikt a Kokoschka babája című darabban megidézik egy legendává vált szerelem történetét. Oskar Kokoschka, a festő annyira belebolondult Alma Mahlerba, hogy amikor szakítottak, készíttetett egy élethű babát a nőről. Amikor a festő részéről is véget ért a szerelem a baba a kukába került, de addig még a városban sétálgatott a babával, eljárt vele az operába, étterembe. Ez a szürreálisba forduló szerelmi történet zárja az idei Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivált.

Bővebb információ a programokról, fellépőkről a Horizont Fesztivál honlapján, illetve Facebook oldalán található.

Blue – a Szegedi Kortárs Balett előadása (Fotó: Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál Facebook oldala)

Nem kell már sokat várni, és augusztus 24-én Éder Vera fotóművész kiállításával megnyílik a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál, hogy aztán öt napon át kínáljon színes programokat a tánc szerelmeseinek.

Nyitókép: Facebook


Vona Ildikó

Híradások, beszámolók művészeti, színházi, zenei eseményekről, valamint interjúk készítése ismert művészekkel.

Hasonló cikkek