“A reverendában még focizni is lehet.” Beszélgetés egy olasz és egy lengyel szerzetessel.
Előbbi Milánó környékéről, utóbbi Boroszlóból (Wroclaw) érkezett. 34, illetve 35 évesek. Egymástól függetlenül szinte majdnem egy időben, egy évtizede döntötték el, hogy szakítanak a világi feladatokkal, és a lelkek üdvösségére és Isten dicsőségére teszik fel az életüket. Mindezt immár magyar nyelven is! Ambrus atya szinte folyékonyan, Lőrinc atya pedig a lengyel és a szlovák nyelv közti hasonlóság miatt olykor még szlovák kiegészítéssel beszéli a nyelvet.
Sokak számára a missziós szerzetesek elsősorban a távoli, egzotikus vidékek népeinek hittérítőit jelentették, akik kereszttel a nyakukban térítik kereszténységre az éppen felfedezett országok őslakosságát. Ezek általában könyv- vagy filmélmények, hiszen hús-vér szerzetessel beszélni, vagy egy kolostort belülről megismerni egykor még szinte lehetetlen volt.
A felvidéki Csicsón működő egyházmegyei közösségnél mindkét interjúalany ferences szerzetes, a rendjükhöz tartozó Szent Maximilián Kolbe auschwitzi vértanú követője. (Az ő emlékére viselnek a közösséghez tartozó testvérek szakállat. „Másfél éve vagyunk Szlovákiában, és az első évben heti 3 alkalommal volt nyelvóránk. Azóta is folyamatosan tanulunk” – mondja Ambrus atya. Elsősorban férfi tanárt kerestek, de nem jártak sikerrel, így egy nyugdíjas tanárnőre gondoltak. Ez sem jött össze, így engedniük kellett, s már csak ahhoz ragaszkodtunk, hogy legalább katolikus legyen. “Végül református oktatót találtunk. Hálánk viszont annál nagyobb, hiszen a komáromi Horváth Zsuzsanna kitűnő munkát végzett!”
A két szerzetest a komáromi Szent András-bazilikában szentelték pappá 2019 decemberében és előreláthatólag maradnak is, itt fogják tölteni a hátralévő idejüket. A két szerzetes-pap szavaiból kitűnik, nem is sietnek sehova, nincs olyan feladatuk, ami szoros határidőhöz kötődne, hiszen munkájuk, feladatuk egy korszakos változás elősegítése; a keresztény élet, a vallás és az egyház mindennapokba való szerves beépülése. Szeretnék, ha idővel az általuk irányított közösségek más-más indíttatásból is felkeresnék a templomot. Legyen szó a karitászról vagy művelődési, oktatási eseményekről.
Ekel–Csicsó székhellyel további külföldi gyökerű szerzetesek, papok is tevékenykednek. Munkájuk során a kolostorok és a plébániák mellett a komáromi kórházi és a Marianum iskolalelkészi szolgálatát is ellátják.
Ambrus atya érezhető örömmel mondja, számára mekkora öröm, hogy a magyarsággal lehet kapcsolatban, hiszen a ferencesek által oly mélyen tisztelt Szűz Máriának éppen a magyarok voltak a nemzetek közül az elsők, akik Szent Istvánnal az élen országukat felajánlották.
A hideg ellenére ferences hagyományoknak megfelelően mindkét szerzetes zokni nélkül, mezítláb viseli a szandált. Öltözetük egy hosszú reverenda, amelyben, mint mondják, probléma nélkül lehet autót is vezetni. Lőrinc atya hozzáteszi, ebben még focizni is lehet.
Feladatuknak nem a hittérítést, inkább az újrakezdést, az újraevangelizációt tartják. Tisztában vannak vele, hogy Szlovákiában egy kisebb közösség, a magyarok között dolgoznak és élnek; ehhez igazodtak a nyelvhasználatukban is, a példamutatás nem is olyan egyszerű, jó példájaként.
Forrás: ma7.sk
Fotó: Somogyi Szilárd
